Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Jövő, aminek van is, nincs is múltja
szituációban részt vevő cselekvő számára adott feltételek. Középtávon azonban már sokkal nagyobb a súlya a dolgok alakulását befolyásoló azon cselekvési feltételeknek, amelyek nem állnak a cselekvők közvetlen hatása és befolyása alatt. Ez tehát az oka annak, hogy középtávon, ahol a személyek fölötti erők szabják meg inkább a történéseket, amelyek sohasem változnak olyan sebesen, mint az egyes cselekedetek, a jövő is hatékonyabban prognosztizálható. Azoknak a folyamatoknak az előre jelezhetőségéről van ez esetben szó, amelyek szolgálnak ugyan időnként bizonyos újdonsággal, de analógiás módon is megközelíthetők. S itt van végül a szinte már történelem fölötti állandóságával tüntető hosszú távú jövő, amely ha nem is egészen változatlan örök időkre, afféle antropológiai konstansként mégiscsak „kivonja magát a történelmi változás nyomása alól". Nagymértékben biztosított tehát ezen az időszinten a jövő előre jelezhetősége.16 Felhívja továbbá Koselleck arra is a figyelmet, hogy a három időfolyamat, a rövid távú cselekvések (amelyek szinte megjósolhatatlanok), a középtávú eseménykényszerek (amelyek nagy valószínűséggel extrapolálhatók) és a hosszú távú, úgyszólván változatlanul ismétlődő lehetőségek között megállapított elméleti distinkció a történelmi változásoktól sem vonatkoztatható el maradéktalanul. Azért is nehéz, mondhatni szinte lehetetlen manapság előre látni a közvetlen jövőt, mert az annak alakításában szerepet játszó tényezők száma többszörösére nőtt a megelőző korokhoz képest, ilyenformán „az egyes cselekvések univerzális keretfeltételei sokrétűbbé váltak, a komplexitásuk nehezebben uralható.''17 Könnyebb lehetett olyankor rövid távú prognózisokat megfogalmazni, amikor a mainál jóval kevesebb, ennélfogva áttekinthetőbb volt a cselekvő egyének száma, s amikor kalkulálhatóbbnak tűntek az uralmi viszonyok is. Viszont: „Minél inkább közeledünk korunkhoz, annál nehezebbé válik a rövid távú prognózisok művészete, mivel a rövid távú cselekvések játéktereinek hosszú életű keretfeltételei is megsokszorozódtak és megváltoztak."18 Ez pedig azzal válik olykor egyenértékűvé, hogy „maguk a struktúrák is eseménnyé válnak, mivel gyorsabban alakulnak át".19 E sajátosan modem (kori) tapasztalatnak megannyi jelét adta a 20. század, kivált a végéhez közeledve. Ki gondolta volna, ki látta előre, hogy szinte egyik pillanatról a másikra összeomolhat a kommunista rendszer, és vele együtt az egyik globális világhatalom, a Szovjetunió? Egy effajta várakozás sokkal inkább a második világháború utáni éveket hatotta át, amikor a kelet-európai emigráns politikusok, és persze az őket befogadó nyugati hatalmak vezetői szintúgy minden percben a szovjeturalom (legalábbis kelet-európai) megszűnésével számoltak. Ha nem így lett volna, miért alakítottak volna, egyebek közt az amerikai emigrációba szorult, a koalíciós időszak politikai elitjét alkotó magyar politikusok változó összetételű emigráns kormányokat; ha nem ez lett volna várakozásuk tartalma, nem tesznek meg akkor mindent a Szabad Európa Rádió és egyéb, a CIA által támogatott orgánumok segítségével azért, hogy közelebb hozzák a szovjettalanítás, elhagyott 16 Uo. 527-528. 17 Uo. 529. 18 Uo. 530. 19 Uo. 7
