Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Olasz Sándor: Párhuzamos életek ("Nagyregény" (?) öt tételben. Darvasi László: Virágzabálók)
Olasz Sándor Párhuzamos életek „Nagyregény" (?) öt tételben. Darvasi László: Virágzabálók Darvasi László monumentális, 670 oldalas regényének eddigi recepcióját böngészve gyakran ütközünk a „nagyregény" elnevezésbe. Sőt, Balázs Imre József kérdéseire válaszolva maga a szerző is úgy vélekedett: „nem az volt a kihívás, hogy történelmi regényt írjak, hanem az, hogy nagyregényt írjak", (Darvasi László: Az akvárium, amit olykor történelemnek hívunk. Kérdezett Balázs Imre József. Korunk, 2010/1.). A kérdező A könnymutatványosok legendáját is „nagyregénynek" tartja. Az elnevezés azonban roppant problematikus, mivel ezen egy meghatározott kor jellegzetes változatát értjük, a 19. századi realista nagyregényt, melynek leírása - ha tetszik, ha nem - immár örökre összefonódik Lukács György nagyrealizmus-elméletével. A realista, nagyrealista regény - René Wellek klasszikus megfogalmazása szerint - „egy meghatározott korban uralkodó normarendszer". Szegedy-Maszák Mihály, aki a realizmusnak, realista prózának máig legjobb leírását adta Kemény Zsigmond-monográfiájában, a világ leírhatóságának, hozzáférhetőségének a hitét emeli ki, a bizalmat, hogy van valóság. Legföljebb nehezen megmondható, mi a valóság, a valóságos. A Virágzabálókban viszont az látható, hogy olykor szinte szétszálazhatatlanul összefonódik a „realista" elem az erősen stilizálttal, a fantasztikummal. Ebben a mitikus regényvilágban a szavak mögül eltűnik a valóság, végül csak a szavak maradnak. Való és kitalált ily mértékű összefonódására a 19. század szintén adott példát. A kor regény- irodalma éppen azt mutatja, hogy a romantikaellenesnek tetsző sajátosságok nincsenek ellentétben a romantikával; tény és fikció (például Jókai páratlan elbeszélő művészetében) mesterien összegubancolódhat. Újabban Fried István Jókai-tanulmányai bizonyították, hogy a nagy mesélő fikcióin a tökéletesen pontos rögzíthetőséget nem kérhetjük számon (évszámok és a regénybeli időszámítás diszharmóniája), ugyanakkor a valóságtól teljesen elrugaszkodott fantazmagóriákban sem gondolkodhatunk. A magas fokú retorizáltság - ezt már Sőtér István észrevette - Jókai módszerében is megfér az anyaggyűjtés, jegyzetelés Balzacra, Zolára emlékeztető mozzanataival. A fölismerés az, hogy a sokáig elutasított romantikából utak nyílnak, onnan is van továbblépés. A modemitás romantikaellenessége közismert, az már kevésbé, hogy a romantikus szemlélet szabadsága, kísérletező kedve nélkül a modernség is nehezen képzelhető el. A megállapítás újabb regényirodalmunk felől nézve is igaz lehet. Darvasi regényírása ily módon a realizmustól nem idegen romantikához, valamint bizonyos romantika és realizmus előtti hagyományokhoz, a 17-18. századi regény szertelenségéhez köthető. Azokban sem köttetett valószerűségi paktum az olvasóval, a regény akkor is meghökkentett, megdöbbentett, elvarázsolt. Újabb regény- irodalmunkban a klasszikus nagyregény megújítására is akad példa. Véleményem szerint ilyen volt Spiró György Fogság című regénye, mely a kor megidézésének 19. századtól örökölt módszerét, ember és történelem súrlódásának, csiszolódásának, az ember bukásának és feltámadásának nagy históriai folyamatokba való beágyazottságát eleveníti föl. A kritika olykor a mágikus realizmust is emlegeti. A burjánzó imagináció kétségtelenül megtévesztő. Szeged multikulturális modellhelyzetként látható (rengeteg reális, akár térképpel is nyomon követhető elemmel), de nem olyan mitikus méretű, mint például Macondo. A legapróbb mozzanatok jelentésessé válnak, ámde az olvasó igen gyakran azt tapasztalja, hogy - a figurativitás ugyan tombol - sok mindennek nincs jelentése, lényeges dolgok homályban maradnak. Vonatkozik ez a cím metaforájára is, ami olykor megfoghatatlanná, parttalanná tágul. Virágzabáló végül is szinte bárki lehet élete valamely szakaszában, hiszen még a normához legjobban igazodók életében is megtörténhet, hogy kilógnak a sorból, kívül akarnak maradni azon a rendszeren, amelyben „a realitás diktatúrája" uralkodik. Nincs szerelmi vagy fekete mágia, alkímia, boszorkánykodás, jövendölés. A természet- fölötti ugyan megjelenik a Tisza szeszélyes, folyamatos veszélyeztetettséget jelző árvizeiben, a kis 109
