Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Toldi Éva: Az egyetlen történet labirintusában (Balázs Attila Kinek Észak, kinek Dél című regényéről)

birtokos, 6. egy kilétét felfedni nem akaró újvidéki lakos, 7. egy törvényhatósági jegyző­könyvből szerzünk róla tudomást, végül 8. Erdújhelyi Menyhért történeti munkája összeg­zi. Majd ahogy közeledünk a jelen felé, a relativitásnak mind kevesebb jegyét találjuk. Az adatok halmaza mind nagyobb lesz, s bár az elbeszélő kijelenti Thomas Carlyle nyomán: „a történelem megszámlálhatatlan életrajzok összessége"35, a hatalmas adathalmaz mögött nem sejlik fel jellem, emberi sors. Hiába követ bűnt bűnhődés, a katarzis elmarad. A régmúlt több nézőpontból jelenik meg, a közelmúlt azonban nem. A mai történelmi regény történelemszemléletéhez képest korszerűtlen, mert ítélkezik, méghozzá utólag, mai perspektívából: „Sikerült ehhez megint megtalálni a lehető legrosszabb pillanatot."36 Vagy úgy, hogy egyenesen megmondja, mi a jó és mi a rossz, vagy úgy, hogy elbeszélő techni­kájával érzékelteti: ironizál, szóvicceket helyez el a szövegben, „...mi itt egy szórakoztató, végeredményben tanulságos történetet igyekszünk elmondani, amelyben É. M. a mi kedvenc vakve­zetőnk, vagy szamárvezetőnk, vagy ahogy tetszik. ”37 (Trauma és irónia) A Kinek Észak, kinek Dél az emlékezés és felejtés mechanizmusának textualizálását is előhívja. „Úgy tűnik, könnyebb földbe ásni, mint a lélekbe, és tartósabb kőbe vésni, mint a puszta emlékezetbe. Ezért eshet meg velünk gyakran, hogy ámulva-bámulva meg­torpanunk valami régi építmény, figyelemkeltő fóldhányás és annak árka előtt, amelyről immár fogalmunk sincs, kik építették, mely titkos kezek mélyítették, emelték, dobálták, izzadták magasra -pontosan mi célból és mikor, továbbá hová is lettek ők? Ezeket az embereket, ha nem írtukfól vala­hová, nem csoda, hogy elfeledtük. A világ idejéhez képest secperc alatt feledünk"38 - olvashatjuk. A történelem a felejtés irányában hat. A levéltárban felfedezett egér - mely feltehetően megrongálja a még megmaradt írásos dokumentumokat - felfogható a feledés metaforá­jaként is. A regény harmadik része, mely a Boldogok hajója címet viseli, a nagy, kollektív traumák elbeszélésére, kibeszélésére is vállalkozik. Gyilkosságok és tömeggyilkosságok, ártatlan áldozatok tűnnek fel benne minduntalan, oktalan megtorlások és viszontmegtorlások végeérhetetlen sorára felfűzve. A két város (városrész) között található folyó pedig a Duna - mely hol összeköt, hol elválaszt -, a trauma visszatérő metaforájává válik. A Dunába lőtték a hideg napok alatt a magyar katonák a szerb és zsidó ellenállókat. De a Duna árte­rületére hajtották a magyarokat a partizánok az 1944-es megtorlás idején, ott ásatták meg velük a sírjukat, vagy egyszerűen a folyóba lökdösték a tetemeket. O'Dwyer gróf pedig egyszerűen a Dunába dobatta a cigányokat, miután felhasználta őket gyanús üzelmeinek végrehajtására, és már nem volt szüksége rájuk.39 A másik nagy toposz pedig a vándorlásé, amelynek kibontására a regényszerkezet kivá­ló alkalmat biztosít. A hősök vándorlása, amely időnként meneküléssé alakul, esetenként amerikai emigrációvá változik, alkalmat teremt a helyszínek és az idősíkok tetszőleges váltogatására. A regény kettős tükröztetést hajt végre: a nagytörténelem árnyékában mindig megje­lenik az egyén szemszögéből láttatott „kistörténelem" is, másrészt viszont - helyenként rendkívül jó érzékkel - a traumák fonákját is megmutatja. „Ahol tragédia készül, ott még vígan tenyészhet a komédia"40, állítja, s ennek egyik legszebb példája Ruzic Aleksandar/ 35 Uo. 332. 36 Uo. 140. 37 Uo. 243. 38 Uo. 221. 39 Uo. 173. 40 Uo. 123. 99

Next

/
Thumbnails
Contents