Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 6. szám - Balázs Attila: Papszigeti melódiák (színjáték)

EMIL: Hozzad, bár van itt, ahol szárazabb.

JÁKÓ: Csak hadd hozza, nem kér kenyeret.

PIKASSZÓ (gyermek örömével): Hozza, hozza, hozza!

Felrángatják az imádkozó Atyánkat, s úgy elviszik magukkal, hogy szinte a lába se éri a földet. Üres a part. Kisvártatva kerékpárján begördül Fűliké. Leszáll róla, fának támasztja. Néz a víz felé. Bár szomorú, tekintete átszellemült, határozottságot sugároz. Nekilát levenni bő sportszerkóját. Eleinte lassan, de végül már csak dobálja, míg anyaszült meztelenül nem marad. Ott áll Diák Fűliké egy érett nő gyönyörű testével, majd elindul a víz felé.

FŰLIKÉ: Tarts ki, szerelmem, szép királyfim, jövök. Tündér Ilonád nem hagy cserben.

Lábával tapogatja a talajt, végigmegy a közönség között/mellett, hátul eltűnik. Egy kis sikoly, csobbanás, aztán kész.

Csend.

Idő múlva sötét napszemüvegével, híres csikófarkával besétál Ronaldinho. Nézelődik, megpillantja a kerékpárt, rajta a zacskóban dudorodó focilabdát. Arca felderül, előveszi a lasztit, dekázgat vele, amikor az hirtelen elpattan, elgurul. Ronaldinho maga is megereszt egy káromkodásszerűséget tört magyarsággal, majd gyorsan el.

Üres a part ismét.

Idő múlva megjelenik Dumi. Lépéseivel a partot méri, megáll, számol csípőre tett kézzel, majd kiszól valakinek:

DUMI: Ide meg majd egy sellőszobrot helyezünk el.

Bólint, elégedetten ránt a nadrágján, Dumi el.

Üres a part. Wein Margit énekel.

(WEIN MARGIT ÉNEKÉVEL VÉGE A PAPSZIGETI MELÓDIÁKNAK.)

60