Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Balázs Attila: Papszigeti melódiák (színjáték)
JÁKÓ: Ugyan már, pofa be, hadd mesélje! PIKASSZÓ: ...tényleg nem gyerekeknek való. PISMÁNY: Dejszen nem azt mondom? JÁKÓ: Grom u koprive, ahogy a szerb mondaná. Néha megáll tőletek az eszem. Imádom, amikor a piktorok a létrával szaladgálnak, aztán összeakad a bajszuk. Nagy olyankor a csörömpölés. Fűliké feláll, kiszalad. LOJÁS: Hát, ez most nem a legjobban esett ki. DR. GYULUS: Nem olyan gyerek már ez a gyerek, vétek ezt így ennyire megalázni. De nem fut messzire. Biztosan megbocsát. LOJÁS: Reméljük. TIHI: Remélem én is. Nagyon nem szeretném, hogy haragudjon. DR. GYULUS: Visszajön, olyan. Ha nem ma, hát holnap. Olyan kis bumeráng. Hű kis apródfajzat. Valami nagy titkot cipel a lelkében, csak tudnám, mit. TIHI: No... LOJÁS: Atyánk itt biztosan megint Máté evangéliumát emlegetné. PISMÁNY: Oké, mondhatom tovább? PIKASSZÓ: Felőlem. DR. GYULUS: Ja, anekdotázzunk inkább! EMIL (nagy nehezen megszólal): Végre egy kis konszenzus. Egy kis testvériségegység. Mi tizenegyünk között, vagy hányunk közt épp? PISMÁNY: Szóval, hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy oltári buli, amelyben mégse Pikasszó volt a legrészegebb, bár a cipőhúzóval akart telefonálni. Na, ha kerékbe tömének, akkor sem tudnám megmondani, hogyan kezdődött. Azt meg végképp nem, hogyan végződött. TIHI: Sejtem már, te ördögfattyú! PISMÁNY: Szóval, akkoriban mi, a szellem krajcáros ifjú munkásai a legendás Muskátli presszóba jártunk. Pesten. Jobb, mint a Bowling itt, akár Ronaldinhóval felerősítve. Eléggé érzékeny lett a hely azóta. Még a szemmel való simogatást is túlszámlázzák. Történetem idején volt ott minden, a hímév felé botladozó művésztől a kiszuperált bokszbajnokig. Egy volt mindannyiunkban közös: állatira utáltuk a rendszert. Mi voltunk az ántivilág undergroundja. Az égvilágon mindenről vitatkoztunk, nem tudtuk abbahagyni. Egyszerre csak elterjedt, hogy szilveszter lesz. Egy csajnak a társaság messzi széléről, az úgymond taccsvonal- ról, elutaztak a szülei valahová, ő meg mindenkit meghívott hozzá. Szegény, amikor látta, mennyire elszabadultunk, bebújt az asztal alá, és nem akart előjönni, hiába kopogtunk neki. De ha beadtál neki egy pohár bort, azt elvette. Na, ebben a helyzetben szólalt meg a csupasz zene, miközben Sztálin képét felgyújtottuk a lavórban. TIHI: Te gonosz. PISMÁNY: Miért? Mert akkor láttalak életemben először és egyetlenszer meztelenül zongorázni? TIHI (mosolyogva): Te aljas. 47
