Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Fekete J. József: Szikarcnyi kisvilágok
Az elbeszélés szerzősége nála dinamikusan változó és hangsúlyozott. „A beszédszemély módszeres promóciója" (Virág Zoltán) révén a felbukkanó elbeszélői hangok tulajdonosainak van nevük, leggyakrabban a vezérszólamot vivő elbeszélő baráti, ismeretségi körébe tartozó férfiak és nők ők, akik egy-egy történetet úgy engednek szabadjára, hogy amikor az orális vándorút során visszakerül hozzájuk, már nem biztosak benne, honnét is ered a történet, Tolnai infaustusainak3 4 melyike is az ötletgazda. Az ilyen szerepváltó elbeszélés során a narratívából hiányoznia kellene a homogenitásnak, ami viszont éppen az ízelt szövegek összekapcsolhatóságát igazolandó, folytonosan egységes hangként nyilvánul meg. Az esemény Tolnai rövidprózájában azáltal válik „hitelessé", hogy elbeszélés tárgyává lesz, és az elbeszélés több szempontból újból felidézi a történést, és ilyenkor nem ütközik meg senki, hogy a tanyákat járó vízmérő hol 15-ös anyacsavart köt a kútba leeresztendő spárga végére nehezékül, hol ugyanezen a spárgavégen 10-es anyacsavar függ, mert a tanyán lakó embert fontosabb dolog érdekli, az, hogy éppen hol lehet a tenger szintje, és ő alatta van-e már, vagy még fölötte. A történet hitelét a legendává válásig ismételt, újabb és újabb asszociációkkal dagasztott elbeszélés adja meg, valamint a részletgazdag előadás, amiben a képzelet olykor elvéti a pontosság fonalát. Tolnai nem kitalálja történeteit, hanem továbbírja, olykor messze túlírja, de mindenképpen szétírja a talált történeteket, azzal tölti meg őket, amit eredetileg nem tartalmaztak, így végül minden talált történet Tolnai-történetté csiszolódik a vele babráló tépelődés, vizsgálódás, forgatás és csiszolás során. Az asszociációs szövegduzzadás magva leginkább valami „semmis", perifériális, a világ összhangzatában jelentéktelennek tűnő dolog, „semmis kék-fehér tarajok, habok", „semmis mozzanat", „semmis, bevadult műtó", „semmis aranykelevézek", „semmis kisvilág", „semmis resti", „semmis adatok", „semmis tengerszemek", „semmis részlet", „semmis detaille”, „semmisségünk misekönyve", „semmis svéd festő", „semmis helyi adatok", „semmis lemezke" stb. Tolnai két utóbbi könyvében, a Grenadírmarsbaió negyvenötször jelenik meg a „semmis" kifejezés, hússzor a „semmi", huszonkétszer a jellegzetesen tolnais szófordulat, a „sosem is"-, a prózakötethez képest egyharmadnyi terjedelmű Ómama egy rotterdami gengszterfilmben verskötetben5 ugyanezen szavak előfordulási száma: „semmis" - 10, „semmi" - 23, „sosem is" - 19. A frekventált kifejezések nem egyszerű szófordulatok, hanem a világmodellezés irodalmi eszköztárának sajátos funkciót nyert kellékei, poétikai meghatározói, hiszen Tolnai költészetéről is úgy nyilatkozik, hogy az köldökzsinóron „csüng a semmibe". A semmis dolgok, a jellegtelen, semmilyen különleges karakterjeggyel nem bíró részletek azért kerülnek a hozzájuk közel hajoló elbeszélő szövegeiben központi szerepkörbe, mert olyan asszociációs hálót teremthet köréjük, amely az „értelemtelítődés" (Thomka Beáta) egyszeri metaforaként megképződő szintjére emeli eme semmisségeket. Virág Zoltán erre vonatkozóan a Tolnai-szövegekben „a minoritás és marginalitás esztétikájának" működésére hívja fel a figyelmet. Ennek a semmisségekre alapozó poétikának természetesen vem kontrapunktja is, az „irdatlan" ellenpoétikája, amiről Tolnai a Grenadírmars 385-386. oldalán ír Rüdiger Safransky Nietzsche-monográfiája kapcsán. Kisprózái, rövidprózái már kezdettől6 a nagyobb egységbe szerveződés szándékát hordozzák magukban. Tolnai költészete és kisprózája is döntően alanyi, a legközvetlenebb 3 alteregóinak 4 Tolnai Ottó: Grenadírmars. Egy kis ízelt opus. ZeTNA, 2009, 397 o. 5 Tolnai Ottó: Ómama egy rotterdami gengszterfilmben. Regény versekből. zEtna, Zenta, 2006, 244 o. 6 A Rovarház (1969) regény címe és a legutóbbi, Grenadírmars prózagyűjtemény alcíme - egy kis ízelt opus - között lehetetlen nem észrevenni az ízeltségre, az összekapcsolódásra, összetettségre utalást. 22
