Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Fekete J. József: Szikarcnyi kisvilágok
értelemben az: arról ír, ami vele történik, amit átélt, látott, tapasztalt - noha a hallomásból szerzett ismereteket is magába gyúrja a születő szöveg -, miközben a semmis dolgok avatott adminisztrátoraként készíti elő a számára fontos tárgyak, fogalmak, jelenségek és érzelmek képlékeny, minduntalan mozgásban, alakulásban lévő katalógusát, a fikcionált fő művet, Tolnai Új Világlexikonát, a szikarcnyi dolgok ékszerdobozát. A rezgés, a hullámhossz, az interferencia, az oszcilláció, az amplitúdó, a fázis, a harántrezgés, a vibráció, a hullámfelület, a hullámmozgás mind fizikai fogalmak, semmi közük az irodalomhoz, csupán átvitt vagy metaforikus értelemben kapcsolódhatnak hozzá, ezért különös, hogy Tolnai, és interjúvallomása7 nyomán értelmezői is, a rezgőmozgást, annak fizikai tulajdonságait használják sajátságos, ráadásul korántsem zenei, hanem sokkal inkább vizuális ihletettségű költészete szenzibilitásának leírásakor mindaddig, amíg a hullámfelület és a hullámmozgás metaforikussága és metonimikussága nyomán megközelíthetővé nem lesz ennek a költészetnek a forrásvidéke - a Tisza - és a Tolnai-poétika del- tás torkolata - az Adria -, „mint létezésünk nélkülözhetetlen dimenziója"8. Tolnai maga adta és adja újra a Költő disznózsírból kötetben értelmezőinek fogódzóul a tiszavirágot, jelezvén, már Arisztotelész is értekezett erről a különleges rovarról. Csakhogy az ókori filozófus nem költészettani kategóriaként foglalkozott a kérészekkel, Arisztotelész csupán Tolnai asszociációburjánzását szemléltetendő került a szövegbe. A filozófussal szemben Tolnai a költészet definiálásához hívta segítségül a rezge lényt, a tiszavirágot. A Tolnai-jelenség megértéséhez számottevő segítséget nyújtott Thomka Beáta „alternatív monografikus vázlatával"9 és szerkesztői munkájával (meg mindazok, akik szerepelnek a Tolnai-symposion lapjain), Mikola Györgyi kommentáros könyvecskéjével10, Parti Nagy Lajos interjúkötetével, tökéletes megalapozottsággal rámutattak, hogy a magyar irodalmon belül vannak olyan teljesítmények, amelyek görcsmentesen illeszkednek az európai irodalmakba - Tolnai hangoztatott vidékisége, provincialitása ellenére, vagy éppen ezáltal, kétségkívül a kortárs magyar írók egyik legeurópaibbja. Tolnai Ottó művészete az egyik megértésre, megmérettetésre és az irodalomtörténet-írás által leírásra váró területe a huszadik-huszonegyedik század magyar irodalmának, s ez az értékelés, ha nem is lázas ütemben, de beindult, mozog, nivellálódik, beépül a köztudatba, jelen van a médiumokban, van élet- és léttere. A Tolnai-műveknek mára van értelmezése, befogadása, elfogadása, elutasítása. Lehet róla beszélni, leírható, megfogalmazható. Faktum, amivel lehet valamit kezdeni. Tolnai Ottó verseivel, prózájával szemben igencsak óvatosnak kell lennünk, könnyen átejtik az olvasót. Általában ahol valami metafizikai mélység sejlik a szövegben, ott inkább valami kézzelfogható tény, valóságszelet, látvány-pillanat, érzékrezzenés rejtőzik, erre épülve burjánzik az asszociációs háló, ami elvisz az irodalmon kívül megtapasztalhatat- lan világ izgalmas terepére. Ennélfogva a tiszavirágban sem az illékonyságot, a lét és a nemlét kíméletlenül mélybe zuhanó kötéltáncosát mint a költészet metaforáját kell keres7 Tolnai Ottó: Költő disznózsírból. Egy rádióinterjú regénye. Kérdező: Parti Nagy Lajos. Kalligram, Pozsony, 2004, 400 o. 8 „...ahogyan Szentkuthy mondaná, erotikus, nihilista metaforája. Én, erről sokszor beszéltem, kiürítettem, kisöpörtem, kivájtam az irodalom centrumát, nagy űrt készítettem magamnak, amelybe behelyeztem saját, hozott semmis készletemet, naiv, jóllehet ugyanakkor szociografikus (a grafikus tűjével rajzolt) kisvilágomat, illetve e kisvilágot szervesen, rizomatikusan (csicsóka) növesztve, a tenger irreális kulisszája elé helyezem." (Költő disznózsírból, 105. p.) 9 Tolnai Ottó [Monográfia]. Pozsony, Kalligram, 1994. 208 o. 10 Mikola Gyöngyi: A Nagy Konstelláció. Kommentárok Tolnai Ottó poétikájához. Alexandra Kiadó, Pécs, 2005,136 o. 23
