Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 6. szám - Fekete J. József: Szikarcnyi kisvilágok
Fekete J. József Szikarcnyi kisvilágok „...na látod, olykor éppen ezt, a szikarcnyit kellene használnod a semmi, a semmis helyett!" T. O. Tolnai Ottó a semmis dolgok ékszerdobozának szövegekkel megtöltésére meg a műfajok közti átjárhatóság megteremtésére hegyezte ki az íráshoz elengedhetetlen ácsceruzáját. Bármihez is nyúlt, mindenben számottevőt alkotott, verseit, prózáit, esszéit, drámáit, képzőművészeti írásait, életvallomását egyaránt a magyar irodalom fontos eredményei közt tudhatjuk. Legihletőbb, ha mindezeket egymásra irányuló áttűnésükben, átszíneződésük- ben, átfedésükben szemléljük, hiszen a különböző műfaji jellemzők a Tolnai-alkotások esetében nem a műfaj szabályainak megfelelést szolgálják, hanem eltörlik a határokat az epika és a líra, a tárgyilagosság és a szubjektivitás, a fogalmi beszéd és az immagináció, az érzéki tapasztalat és a fikció, a centrum és a periféria értékkategóriái közül. A Tolnai-műfaj sikamlós, megfoghatatlan, öntörvényű, maga a fajsúlyos műfajtalanság, ahogy Balázs Attila nevezte találóan egy könyv1 ismertetőjében. Thomka Beáta 1998-ban a Korunk novemberi számában közölt méltatásában „a formátlansággal való formázás" eljárásaként azonosította Tolnai alkotástechnikáját. Kétségtelen, hogy a líra, a széppróza, az esszé és a napló négyszögében születnek vallomásos és autobiografikus szövegei. Költészetében és prózájában spontánul, szinte még definiálatlan állapotukban bukkannak fel a motívumok, előbb kelnek önálló életre az irodalmi szövegben, minthogy pontos meghatározás születne róluk, majd a leírásuk szüntelen pontosításának igyekezete tartja éveken, évtizedeken át a szövegek középpontjában ezeket a motívumokat. A köréjük emelt rozettás szövegépítmény, rizomatikus burjánzás a szöveg túltöltődésének veszélyét is magában hordozza, „a versek kompresszálódnak [...] a prózai művek is túlzsúfolódnak, szétrobbantják önnön formájukat, minden pillanatban explodálhatnak"2. A Tolnai-féle rövidpróza karakterisztikusan formátlan: a prózavers líraiságától az anekdotáig, a bő forrású mesemondástól a lexikonszócikkig variálnak a szövegek. Némelyek hosszan futnak ki, narrátorok váltakoznak bennük, mások kurtán-furcsán, a legváratlanabb helyen érnek véget, szinte továbbírásért kiáltanak. Talált történetei - nem kitalált történetekről van szó, és nem is annyira történetekről, mint inkább mitizálódó történetfétisekről, avagy tárgyfétisekről, tájfétisekről és szövegfétisekről -, tehát talált történetei a hétköznapi semmisségeket emelik nem mindennapi jelentőségűvé. Valahogy úgy, ahogy az eseménytelenségből is szenzációt generál a pezsgő, fortyogó pletyka, ahogy a folyton alakuló és csiszolódó orális közlés élvezetes mesét sző az élet mindennapos eseményeiből. Rövidprózáiban gyakori a függő beszéd, ami költészeti szerepjátékainak (Gerilladalok, Wilhelm-dalok, Vidéki Orpheusz, Arvacsáth stb.) folyománya. 1 Tolnai-symposion - Tanulmányok Tolnai Ottó műveiről. Szerkesztette Thomka Beáta. Kritikai Zsebkönyvtár 3., Kijárat Kiadó, Budapest, 2004 2 Tolnai Ottó: Grenadírmars. Egy kis ízelt opus. zEtna, Zenta, 2009, 229. p. 21
