Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

zője".113 Ettől függetlenül Kazinczy Rousseau szemével olvasta Herdert, akinek a nyelvről kialakított képzetei is mozgásban voltak.114 (Tudjuk, Rousseau számára az ész egyetemes, a szellem nemzeti, Herdernél viszont az ész nemzeti, és részben ezen az alapon támadta a Rousseau-hoz oly közel álló Kantot.115 116 Ugyanakkor láttuk, Herder mégis elfogadta, hogy létezik minden emberben közös szimbolika.) A nyelv természete és géniusza Kazinczy számára nehezen értelmezhető kifejezésnek bizonyult, melyet „bajos meghatározni".116 Nem szerette a kifejezés gyakori - a nyelv géniusza - használatát, mert a puristák legitimálták vele nyelvszemléletüket és eljárásukat. Viszont meg kellett békülnie vele. 1819-ben, amikor őt ért kritikákra válaszolt, akkor is megvallotta, hogy „bár érzem, megmondani nem tudom", hogy mi a nyelv géniusza, és rögtön leszögezte, „hogy a nyelv géniuszát illetni soha nem szabad", és ő maga „a mi minden élő nyelvek közt legszebbé válható nyelvünknek azt a tulajdonságát nevezem géniuszának, amellyel gazdagulást, igazabbá válást nemcsak tűri, de szereti is és óhajtja is, és hogy mind azon kölcsönözésektől, amelyekkel a gondolatot és érzést erősebben, lágyabban, komolyabban vagy csintalansággal festheti, nem idegenkedik; csak olyanok fogjanak a munkához, akik ízléssel bírnak".117 Kazinczy tehát a nyelv szelleme metaforát racionalizálta és egyben saját eszményeihez és célkitűzéseihez igazította, majd a kor szellemével azonosította. 1829-ben naplójában így vallott: „Ami szép, jó is. A kettő egy. Ami nem jó (grammatice) nem lehet szép. [...] Az írásban magyar szamatnak kell lenni. A nyelv géniusza decidül mindent. Megmondám, hogy nem értett szó, nem értett dolgot fejt meg. A nyelv géniusza, ha jól vesszük, az azt emlegetőknél csak a mostani idő géniusza." Különben is: „A forma semmi: a dolog minden."118

Az, hogy Kazinczy a nyelvet a viselethez hasonlította, kortárs magyar pro- pagandisztikus szólam is volt, amely hazai adottsághoz is igazodott. (A viseletnek társadalmi jelentősége volt. A forradalmi Franciaországban illett koszosnak lenni, és a térdnadrágot és a parókát csak Robespierre engedhette meg magának. Németországban a tisztaság volt a norma, de parókával és frakkal nem lehetett mozgósítani.) Berzsenyi - aki közelebb állt a romantikához, mint Kazinczy - az angol esztétára, Home-ra hivatkozva hangoztatta a beszéd és az öltözék hasonlóságát,119 és Kazinczyhoz hasonlóan vallotta, hogy „a nemzetiségnek nagy része a nemzeti ízlés".120 Viszont kifejezetten herderi érvelés Kazinczynál a következő: „Elnevezés nélkül csak félismereteink vágynak; ha a dolognak van neve, úgy látszik ismerjük azt: nem, ha nincs." És így: „Bélyeg a név, mellyel a dolgokat magunknak és másoknak megjegyezni szeretjük; szó nélkül nemcsak mással nem tudjuk közleni, amit gondolunk, de nem is gondolkozhatunk. Lelkünk ha ébren van, mindig beszédben van."121

113 Négyesy: Kazinczy, 139.

114 Thienemann Tivadar: Német és magyar nyelvújító törekvések. Egyetemes Philologiai Közlöny, 1912. 79.

115 Kelemen János: Nyelv és történetiség. Bp., 1990. 232-235.

116 KFLXIV. 358.

117 Megtzáfolások és igazítások. Kazinczy Antikritikája. TGy 1819. IV. 123-124. v. ö. KFL XVI. 59.

118 MTAKK, K 760. 77.

119 Berzsenyi: Összes művei, 247.

120 Berzsenyi: Összes művei, 293.

121 Kazinczy Ferenc: A nyelv, az írás feltalálása; magyar nyelv bölcsője, s legrégibb maradványaink. FMOM 1825. január. 5.

44