Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
Egyébként mindenki úgy olvasta Herdert, ahogy akarta, ha nem doktori értekezést készítettek, hanem ihletet kerestek műveiben. És természetesen Kazinczy ellenfelei is úgy olvasták, ahogy akarták, azok is, akik elsősorban Herder géniusz-(szellem-) metaforáival éltek Kazinczy ellenében, aki viszont megalkotta a szellem szavunkat. A virtus magyarításával Kazinczynak nem volt szerencséje. Az erény szó nem tetszett neki, az általa felkarolt rény csak szűk körben élt, találmányát, a csányt pedig kinevették. Márpedig a szó magyarításának nagy szerepe lett volna. Ez fejezte ki a magántársasági kultúra transzcendenciáját, és nemcsak azt, hanem a kor dinamikáját is. A kornak persze sok arca van, és a különböző térségeknek is másként alakult a sorsa. A mi térségünk frontzóna, a francia forradalomból kinövő napóleoni imperializmus és a régi típusú abszolutista hatalmak csaptak itt össze. A hadak útjai Németországba és rajta keresztül vezettek, de Magyarország sem maradhatott ki. Aligha véletlen, hogy ennek a kornak a dinamikáját a felvilágosodás hagyományát oly híven őrző Schiller írta le a legpontosabban: „Az ember fizikai állapotában csupán elszenvedi a természet hatalmát; felszabadítja magát az esztétikai állapotban; az erkölcsi állapotban pedig uralja a természetet. "122 Történetileg a homo naturális, estheticus és morális váltják egymást. Korszakunkban már egyazon ember dialektikus egységének megnyilvánulási formáinak is tekinthetők: mindhárman a homo politicus kelet- és középeurópai kényszerzubbonyát vagy álruháját viselik. Rousseau megtehette, hogy a természetes embert állampolgárrá emelte, igaz, a végén Napóleon lett az eredmény és a Szent Szövetség. Az esztétikai ember a túlélő, az erkölcsi ember pedig nem egyszerűen saját sorsa ura akar lenni, hanem másokén is változtatni akar. Ideológusuk, Kant maga is lázadozott élete végén. Schiller esztétikai leveleiben azt vallotta, hogy Kantot ülteti át, valójában - akarva, nem akarva - Rousseau-t tolmácsolta: „Az, aki veszi a bátorságot, hogy egy népet megszervezzen, képesnek kell érezze magát - úgyszólván - az emberi természet megváltoztatására, arra, hogy átalakítson minden egyént - aki önmagánál fogva tökéletes és magányos egész - egy nagyobb egész részévé, amelytől valamiféleképpen életét és létét kapja; ennek a törvényhozónak úgy kell megváltoztatnia az ember alkatát, hogy azt megerősítse, részleges és morális létezéssel kell helyettesíteni a természettől kapott fizikai és független létezést."123 A részleges létezés nemzeti lét, mert az ember a nemzet része, ugyanakkor az ember egyetemes lény, és a nemzet az emberiség része. Kazinczy az esztétikai neveléssel erre az egyszerre részleges és egyetemes nemzeti és emberi létre készített. A Csokonai- sírfeliratot - „Árkádiában éltem én is!" - Schiller sugallta „ritka szépségű dalában".124 A német költő elmondhatta: „Árkádiában születtem én is. "125 Kazinczynak és kortársainak ez nem adatott meg. Nekik kellett megteremteni a maguk Árkádiáját, mint az esztétikai lét közegét. Ez már magába foglalta a morális lét igényét. Mindennek politikai töltése volt, hiszen a fennálló hivatalos és hagyományos rendszer ellen kellett fordulnia. A maga módján mindenki tisztában volt ezzel, akinek volt valami rálátása a szellemi-politikai tájra. A szűk látókörű önzés - írta Kazinczy 1815-ben - „csaknem elveszté a Monarchiát, s bizony illő lesz az udvarnak a morált tétetni tekintetbe ismét. Csakhogy némely ember a rényt veszedelmesnek nézi, azt tanulván meg egyedül Montescjuieu122 Friedrich Schiller: Über die ästhetische Erziehung des Menschen, in einer Reihe von Briefen. Schillers sämmtliche Werke in zwei Bänden. Stuttgart, 1867.1388. 123 Rousseau: Contrat, 261. 124 Kazinczy Ferenc: Magyar Pantheon. Szerk. Abafi Lajos. Bp., [é. n.] 220. 125 Schiller Resignation című versének kezdő sora: Auch ich war in Arkadien geboren... 45
