Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Sümegi György: "A mű csak út, semmi más" (Kántor Lajos és a képzőművészetek)
Sümegi György „A mű csak út, semmi más" Kántor Lajos és a képzőművészetek Kántor Lajosról nyilvánvalóan a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon közli a legrészletesebb címszót, több oldalnyit, pedig csak 1982-ig összegereblyézett adatokat hoz. Az azóta eltelt negyedszázadban maradt, mint volt „irodalomtörténész, kritikus, művelődéstörténész, szerkesztő". És még valami - vagy inkább valaki de erről később. Legbensőbb alkotói körei változatlanul a Korunk körül szerveződtek: Korunk Galéria, Korunk Baráti Kör, Kolozsvár Társaság. Vagyis elmúlt fél évszázada a Korunk-kötelékében, a Korunk (változó) csillagzata alatt telt. 1959-től irodalmi szerkesztő, 1963-tól a művészeti rovat vezetője, 1973-86 között a Korunk Galéria kitalálója, megszervezője, irányítója, 1990-től 2008-ig a folyóirat főszerkesztője. Tudom, hogy soktevékenységű értelmiségieknél a legaprólékosabb odafigyeléssel - ha egyáltalán - lehet tevékenységi körökre/ágakra az életműveket szétszálazni. Kántornál most mégis erre kényszerülök, amit a bemutatandó könyvek indokolnak. „A mű csak út, semmi más" idézi Kántor Baász Imréről írva Octavio Pazt. Tehát a mű s a szerkesztői munka is út, lehetőség és adottság kettős keresztje az egyéniség megvalósítására. Persze azonnal tolakszik a kérdés: milyen út? Milyen az út? Gyakran kész bennünk a gyors, elhárító válasz: útja, utasa válogatja, melyik milyen. Kántor Lajosé összetett, sok szálból együvé, sorssá és saját úttá fonódó, évtizedek során formálódó.A képzőművészetekkel kapcsolatos teljes tevékenysége a legélesebben a Benkő Samu által 1970-ben megfogalmazott feltételezésre adott egyéni, sajátos válasz. Benkő Samu állítása: „Egyes festményeken vagy szobrokon túlmenően jó néhány művészi életművet is erezünk annyira súlyosnak, mint legkiemelkedőbb íróinkét. (...) igencsak versenyben érzem a képzőművészetet az irodalommal,"1 Kántor képzőművészet, vizuális művészetek iránti érdeklődésének hiteles genezisét, öntörténetét ő maga fejthetné föl a legrészletesebben. Csupán sejthető, hogy az írás és kép iránti érdeklődése azonos gyökerű, a föladatnak és szolgálatnak alárendelve. „Ha a felelősséget egy viszonylag kis közösségért vállalja fel az ember, annál többfelé kellene eljutni, regisztrálni, másokkal is megismertetni a tényeket, lelkesíteni és vitatkozni, ébren tartani az összetartozás tudatát, ugyanakkor azonban magasra emelni az igényt, tudatosítani, erősíteni" (Kántor Lajos: Hazatérő képek Barcsaytól Vmceffyig, 95.). Vagyis megismertetni és összekötőnek, hídnak is lenni egyszerre irodalom és képzőművészetek, szó és kép között. Belső késztetésből, az elődök munkája mind mélyebb megismerése, elemző bemutatása miatt kellett szembenéznie mindazzal, amit a régi Korunk az új művészetért vállalt. Máig fundamentális földolgozás a Kép, világkép című kötete, amely a modemitás, a 20. század első évtizedei új művészetfölfogásának, erjesztő szellemének a kolozsvári Korunk gyűjtőlencséjében való megjelenését, visszatükröződését regisztrálja, mutatja be. S persze utazásai során nemcsak az irodalom és színház új törekvéseit veszi észre, hanem a képzőművészetekét is, Belgrádtól Gdanskig, az Adriától a Balti-tengerig, a naiv művészettől a kortárs lengyel grafikáig. S mindezt azért, hogy a külföldön szerzett tanulságok is újra haza vezessék, az otthoni kérdésekben segíthessék. Úttörő kötetnek számított 1972-ben az Utazás a gyökerek körül az Adriától 1 Benkő Samu: Merre keressük művelődésünk súlypontját? Korunk, 1970/1. 102
