Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

Abban igaza volt Horvátnak, hogy az idegenes kiejtés olykor komikus, de példái nem mindig mellette szólnak:

„Az is tetemes sérelme nyelvünknek, hogy amely idegen szavakat már mintegy meghonosítottunk, most egyszerre annak deákos kiejtését félretévén, németesen vagy franciásan ejtjük. Régi eleink a latin nyelvet úgy szólván nemzetivé tették, és sok szavakat, melyeket tulajdonokéban nem ismertek, bevettek. Szégyen borítsa-e tehát arcunkat, midőn ily dicső őseink nyelvén beszélünk, s midőn oly nagy nemzet szavaival élünk, kinek napkelettől nyu- godtig terjeded széles hatalma majd csak nem az egész világnak törvényt osztott? Ily nagy, ily jeles nemzettől kölcsönzött szavunkat olyannal váltsuk-e fel, melyre minden igaz magyar fülét bedugja? Mi késztet bennünket arra, hogy templom helyett tempelt, trónus, aktus, tónus s a t. helyett trónt, akciót, tónt mondjunk? Ha már az idegen szavakat (de nem olyanokat, melyeket tulajdon nyelvünkön is helyesen ejtünk) meg akarjuk nyelvünkön továbbá is erősíteni s örökösítni, hagyjuk meg azokat úgy mint eleink vették be, hagyjuk meg azon nyelvből, mely nemzeti szabadságunkat, létünket, boldogságunkat nyolc századok óta fenntartó.103 Kényes ugyan a magyar, de olyanban, mely nemes büszkeségét sérti. Neveti ő, ha idegen nemzet rosszul ejti beszédjét, midőn más nemzet iparkodik inkább a nyelvét rosszul beszélőt oktatni; miért? — mert kevély az ő nyelvére, valamint ősi szabadságira és szokásira. Hunyorgatja szeme is, ha valaki nyelvét erőlteti, vagy tördelve beszéli, mert egy szabad nemzet semmi erőltetést nem ismer. Szóval a magyar, mint fegyverhez szokott hős, hősi nyelvet szeret, s azon kíván beszélni, s még akkor is, midőn kedvelte hölgyének vagy választott jegyesének ölében enyeleg, egészen el nem felejtkezvén férjfiú létéről, fér jfiasan olvadoz. Kár volna tehát kivetkeztetni őtet, ha lehetne, nemzeti tulajdonságából, kár volna megfosztani nyelvének századoktól bévett s mértékletesen, tudniillik sem durván, sem a bujaságig lágyan ejtett kimondásától. Ez így lévén, rosszul hangzik a nemesen kényes magyar fülében, ha amit elei virtusnak, Mársnak, Herosnak s a t. mondottak, onokái virtusznak, Mársznak, Hérosznak sziszegik, ha nyelvökbe a sok görög entheoszokat, nimbuszokat s a t. minduntalan kiabálni hallják. Maradjunk meg hazafiak amellett, mit eddig rosszul hangzónak nem tartónk, s az újítás reguláit csak annyira terjesszük, mennyire nyelvünk sérelmére nincsenek: ne erőltessük azt, ami erőltetést nem szenved, ne húzzuk oly hirtelen fel az ideget, mert elszakad. Ok nélkül, főképp egy egész, egy szabad s nemes nemzet tulajdonát elvenni avagy változtatni nem szabad."

A nyelv itt tehát a nemesi tulajdon megfelelője. Ez a modem individualista nyelv- szemlélet tagadása, és tagadása a nyelvterjesztéssel összefonódó jogkiterjesztő nemzetszemléletnek is. Ez az eszmefuttatás a Tudományos Gyűjteményben nem is ebben a formában látott napvilágot. A szerkesztők ki is hagyták azt, amit egyfajta historiográfiai naivitással feudális nacionalizmusnak lehetne nevezni. Voltak annyira kényesek, hogy a „Kényes ugyan a magyar" kezdetű részt (idézetünk végéig) kihagyják, vagy kihagyassák a szerzővel, vagy talán maga a szerző hagyta ki, és helyette a következő óhaj jelent meg: „Adná a magyarok istene, hogy magyar eredeti Göthéket, Schillereket, Gessnereket s at. szülne hazánk a nemzeti csínosodásnak mentül bizonyosabb elérésére. "104 Horvát egyébként kifogásolta azt, hogy Kazinczy elisiókat hozott be a verselésbe,105 és később - óvatosan - diktátorsággal vádolta, hangsúlyozva, hogy „nem tehet addig egy nemzet hasznos lépéseket a kultúrában, valameddig egy szív, egy lélek nem munkálkodik

103 A Tudományos Gyűjteményben (59-60. old.): „Ha már az idegen szavakat meg akarjuk nyelvünkben örökösíteni, hagyjuk meg azokat úgy mint eleinktől annyi századok olta reánk maradott, hagyjuk meg azon nyelvből, mely szabadságunkat, ősi szokásainkat, létünket, boldogságunkat nyolc századoktól fogva fentartá."

104 Horvát: A nemzeti csínosodásról. TGy 1819. XII. 63.

105 Horvát: A nemzeti csínosodásról. TGy 1819. XII. 61.

42