Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)
és Debrecent illető kritikáját: „Tout comme chez nous! [Minden úgy mint nálunk!] ezt kiálthatjuk fel itt és sok egyéb helyein az Adelung felhozott szavainak mi magyarok. Tegyük a Német Athén helyébe a magyar ortológia Athénjét, s a mi tiszta ajkú férjfiaink festve látják tulajdon képeiket." Kihúzta, hogy „eltérni, ahol a nyelv java kívánja a közönséges beszédtől, nem új nyelvcsinálás". Kihúzta az ortológia bírálatát is: „A magyar ortológusok is ugyan ezt kiáltozzák a neológok ellen: »szabad újítani, de ne sokat!« Az tehát a kérdés: mi a sok? s a sok relatíva idea, melynek nehéz kitalálni mértékét, mert minden olvasó a maga öle, réfe, singje, lábja s hüvelye szerént akarja mérni az író munkáját. Ha az író nagyobb öl stb. szerént dolgozott, úgy a különbözés szertelen. "95 Wieland cikkének fordítása Kazinczy nyelvújító küzdelmének stratégiájának teljességét megvilágítja. Erdősi Sylvester János grammatikájának 1808-as kiadásával azt bizonyította, hogy törekvéseinek vannak hagyományai, és munkássága a múltban gyökerezik, hagyományőrzésnek, a nagy hagyományok folytatásának tekinthető. Révai Miklósban szövetségest talált. Wieland pedig maga volt az élő példa, hogy amit ő akar, az máshol már valóság. A wielandi cikk tolmácsolása értelmezhetőbbé teszi Kazinczy sokat emlegetett arisztokratizmusát is, illetve azt, hogy ez a lépten-nyomon ráaggatott jelző mennyire leegyszerűsítő. Igaz, bizonyos értelemben igaz. A fiatalabb kortársak által - például Kossuth által is - sokat emlegetett szellemi arisztokráciáról lehet szó. Ma ezt tudásnak nevezzük. Kazinczy ugyanis hallgatólagosan a tudást, a tehetséget, az alkotást állította előtérbe. A „felsőbb osztályok" tudatlanságáról általában óvatosan nyilatkozott, viszont mindent megtett, hogy onnan híveket szerezzen a nyelv ügyének, a közös eszmények szolgálatához. Mint 1817-ben írta: „Maga a megtestesült, maga a csupa lélek ördög használjon nemzetemnek s nyelvének, én ugyan leborulok előtte, s imádni fogom, akár ad érte birtokot, akár nem. "96 A nyelv mindenekfölött? Nem csak. A nyelvről szóló beszéd másról is szólt, arról, amiről nyíltan nem szólhatott: a nemzetről. A nemzet szolgálatának érdekében Kazinczy mérsékelte antiarisztokratizmusát is. Láttuk, hogy ezért is kerülte gróf Teleki Lászlóval a vitát. (Ugyanakkor hatott rá. Teleki Lászlótól vette át a nyelv géniusza kifejezést.97) Viszont lehet valami lappangó - társadalmi helyzet által is motivált - ellenérzés abban, hogy Wieland tolmácsolása közben nem említette Teleki László fiának, Józsefnek a munkáját. Igaz, Teleki József nyelvszemlélete sokban eltért az övétől, ugyanakkor elismerte, hogy 1816-os és csak 1821-ben megjelent pályaművében „kitűnően szólt".98 Ami talán még feszélyezhette Kazinczyt, az éppen Teleki József elméleti felkészültsége is volt, és az, hogy olykor az ő szívéből is szólt. Csak egyetérthetett azzal, hogy „az embernek és az egész emberiségnek a tökéletesedés a fő célja". A francia felvilágosodás klasszikusai, Montesquieu, Buffon, Rousseau „új képzeteket" alkottak, és ehhez új szavakat, bár „egész Paris teli torokkal kiáltott a neologizmus ellen", és az akadémia is gáncsolta a nyelvújítást. Viszont: „A revolúció, mely a királysággal együtt az egész nemzet gondolkozása módját felhányta, számos régi balvélekedéseket eldöntött, az akadémia kirekesztő hatalmát is nagyon megrázta". Az a Teleki írt így, aki később a Magyar Tudományos Akadémia elnöke lett, és most az 1810-es években Kazinczy maga is ódzkodott az akadémiai gondolattól. Ráadásul Teleki még olyasmit is kimondott, amit ő nem biztos, hogy meg mert volna tenni: „Ne törekedjünk tehát az ellen a szabadság ellen, mely ezen korlátokat [mármint a „nyelvmívelés szabadságának" korlátáit] felbon95 OSZKK, Quart. Hung. 1238. 55., 65., 69. 96 KFL XV. 108. 97 Éder Zoltán: Tudós mérséklet érvényesülése a nyelvújítási harcban. Magyar Nyelv, 1982. 267. 98 KFL XVIII. 15. 40
