Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - 100 ÉVE HUNYT EL MIKSZÁTH KÁLMÁN - Kucserka Zsófia: Regények, vég nélkül (A Különös házasság és a regénybefejezés)
számára annak a bizonyítékává válik, hogy a koporsó üres volt, míg a halált lezárásként elfogadó olvasók számára hihető lesz Buday önértelmezése: Semmi, semmi - szólt tompán. - A halál megrendítő. "7 (Ugyanezt a kiszólást a másik befejezés felől olvasó az őröknek szánt tettetésként értelmezné.) Különösen jól megragadható ez a fajta olvasási stratégia Váradi Béla 1910-es Mikszáth- monográfiájában. A Különös házasságról írva a szerző olvasónapló-szerűen rekonstruálja saját olvasói magatartását, és számot ad az olvasás közbeni érzelmi, illetve értelmezői aktivitásáról. Lineárisan haladva idézi fel a regényt, és rögtön kiemeli a fiatalok gyermekkori szerelmének és az eljegyzésnek idilli rajzát, melyet a regény legsikerültebb részletének tart. Már itt nyilvánvaló, hogy a szerző Buttler és Piroska szerelmi története felől olvassa a regényt, és nem az egyház kritikájaként vagy egy társadalmi probléma boncolgatásaként. Olvasóként így meg is rázza a második kötet, amelyben az általa olvasott történet félbeszakad, a szerző azt elejtve a pereskedés bonyodalmaiba merül. Olvasónk hangot is ad elégedetlenségének: „Nem tagadhatjuk, egyedül az elfogulatlan műélvezet álláspontjáról, azt a kielégí- tetlenséget, lehangoltságot, melyet bennünk a feladott problémának a második kötetben végigkísért megoldási útja támaszt." Váradi olvasóként az olvasás közbeni érzelmeiért vonja felelősségre a regényt és annak íróját. Nem meglepő ezek után, hogy amikor Buttler és Piroska kocsmabeli találkozásához ér a regény felidézésében, akkor ismét megkönnyebbülten dicséri az idill folytatását. Váradi Béla, aki tehát mindvégig a szerelmi szálat tekintette elsődlegesnek olvasatában, természetesen azt a befejezést választja, amelyik megfelel olvasói beállítódásának: vagyis teljes bizalommal fogadja el, hogy a két főszereplő szerelme titkon, valahol messze beteljesedett. Nem érzékeli, hogy a regény két befejezést is felkínál, amikből ő csak választ; egyértelműnek írja le a regény végét. A befejezés felől pedig reflektálatlanul vetíti vissza értelmezését a korábbi jelenetekre. A már említett sétát például így idézi fel: „nem lehet (...) jó kívánatainkat nem küldeni az istentől egymásnak teremtettek után, amint a kocsmából gyalogosan megindulnak a dombtető felé, megbeszélve útközben egy más országban való boldog egyesülésük módját". Mikszáth szövegében természetesen erről szó sincs. A regényből nem tudjuk meg, hogy a szereplők miről beszélgettek a séta közben.8 Az eldöntetlen zárású, kettős befejezéssel ellátott szöveg tulajdonképpen két különböző regényt foglal magába. A befejezés az olvasás folyamatában kitüntetett pont, és az egész mű utólagos (át)értelmezése függ ettől; ezért a bizonytalan lezárás a regény más, azt megelőző jeleneteit is elbizonytalanítja, azoknak két értelmezési síkját is felkínálja. A Különös házasságban a lezárás kettőssége folytán két regény él egymás mellett, amik között az olvasó választhat. Ilyen értelemben magának a regénynek nincsen vége, csak a koherens történetet felépíteni szándékozó olvasó számára áll össze a regény egészként. A befejezés eldöntetlensége könnyen tetten érhető a regény kritikai fogadtatásának történetében. Az értelmezők között nagyjából fele-fele azoknak az aránya, akik szerint Buttler meghalt, illetve akik szerint boldogan élt tovább. Ugyanakkor ezek az értelmezők lényegében mind problémátlanul elfogadják a kedvükre való befejezést, és fenntartás nélkül azonosulnak az általuk olvasott regény végpel. Csak néhány kivételszerű szövegben történik utalás arra, hogy a befejezés kétértelmű vagy eldöntetlen9, a többség számára ez a probléma nem érzékelhető. 7 MKÖM, 14., 178. o. 8 MKÖM, 14., 172-173. o. 9 Ilyen kivétel: Karácsony Sándor: A cinikus Mikszáth. Exodus, Budapest,1944. 65. o. 52
