Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Miskolczy Ambrus: A nyelvújítási viták metapolitikája (Kazinczy az egyéni szabadságért)

irodalom örök restaurálásra és alakításra szoruló épület, ha kell, közös munkával, míg Kármán, Csokonai, Kölcsey szerint eredeti alkotás, egyéni teljesítmény.79

Amikor 1819-ben Kazinczy a nyelv fogalmát szivárvány-hasonlatával olyan esztétikai magaslatra emelte, mint előtte és utána senki, akkor eljárásának nemcsak ideológiai, hanem lélektani alapja is lehet. Ennek a szivárvány hasonlatnak természetesen szimbolikus jelentése is lehetett, miközben a nyelvi sokszínűség gyakran hangoztatott célkitűzését juttatta kifejezésre. Kazinczy áldozott a felvilágosodás fénykultuszának. Tudjuk, az ember eleve vonzódik a négy világalkotó elem valamelyikéhez. A 2387 börtönnap csak jobban megszerettette vele a szabad levegőt. Kazinczy orfikus lélek, nem Anteus-féle figura, hanem éteri magasságokban lebegett. A szivárvány a termékenyítő tavaszi eső utáni tünemény. A szivárvány azt is jelzi, hogy virágzást hozó évszak kezdetén vagyunk, és mindent beragyog a fény. (Herder nyelvszemléletének megfelelően a nyelv lassan férfikorba lép.) A színek játéka az irányzatok önállóságára és egymásba játszó kölcsönhatására utal. A cirkálom és a linea a barokk obskurantizmus és a monumentális klasszicizmussal élő abszolutizmus elvetése. Mélyen igaza van Zolnai Bélának: „Kazinczy és Berzsenyi a biedermeierbe áthajló magyar empire-stílusnak két oszlopa."80 Kazinczy klasszicista stílusban építette fel otthonát, és Széphalomnak nevezte el, bensőséges családi életének ezzel is a köznapiságból kiemelő esztétikai jelleget adott,81 miközben az apró majorság zaja olykor idegesítette, és olykor feleségére, a grófnőre bízta a velük való törődés gondjait.

A szivárvány az önmagát éltető szabadság világának képe ez a sokat emlegetett „írói demokráciá"-ban, amelyben „jól és szépen az ír, aki tüzes ortológus és tüzes neo- lógus egyszersmind, s egyességben és ellenkezésben van önmagával." Az írói szabadságot az határozza meg, „amit a minden nyelvnek ideálja megkíván, a magyar nyelv természete (örök szokása s törvénye) világosan nem tilt, a régi és újabb klasszikusok által nevelt ízlés még javasol is, s a szükség múlhatatlanul parancsol. "82 Kazinczy úgy határozza meg a nyelv törvényét, ahogy a felvilágosodás törvény fogalma megkövetelte: amit a törvény nem tilt, az szabad. A lényeg a törvényes szabadság, mert csak ez lehet szabadság. És ezt leveleiben nyíltabban fejtegette, szabadabban adott hangot örömének, annak, hogy „enyém mindég az a boldogító érzés, hogy midőn nyelvünk és literatúránk emelkedését az olvasók hidegsége s a grammatikusok fagya s makacskodása gátlá, én keresztül törtem rajtok; és midőn ők a magok egységeket alku, kölcsönös feláldozások, a voksok többsége és még rútabb szerek által törekedének felállítani, én velek az írók szabadságáért megvívtam, s lelkesebb olvasóinkkal éreztettem, hogy minden boldogulásunkat a szabadságtól várhatjuk" 83

Ebből következően a demokraták nyugodtan vitatkozhatnak önmagukkal és másokkal a demokrácia törvényeinek megfelelően. Persze gyanakodtak is egymásra. Kisfaludy Sándor elismerte Kazinczy érdemeit („a magyar nyelvnek kultúráját félszázaddal előbbre mozdítottad"), de nem minden személyes él nélkül kifogásolta azt, hogy a magyar recenzensek nem annyira a műveket, mint inkább azok szerzőit ostorozzák, az ellenszert pedig ő maga is az írói demokrácia íratlan törvényeinek tiszteletében látta: „Az író népet szabad respublikának tartom, azért abban sem vallásbeli különbséget, sem diktatúrát, sem despotizmust nem esmerek, de nemességet, mágnási rangot igen is, melyet a

79 Fábri Anna: Az irodalom magánélete. Bp., 1987.112.

80 Zolnai Béla: A magyar biedermeier. Bp., [1943] 120.

81 Dobszay Tamás: Széphalom - Kazinczy életforma- és lakhelyválasztása. A fogyasztás társadalomtörténete. Szerk. Hudi József. Bp., Pápa, 2007. 43-51.

82 Kazinczy: Válogatott művei. II. 209-210.

83 KFL XVII. 443.

37