Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Buda Ferenc: Derű – ború (Tűnődések fehérről-feketéről II.)

No: ez már az ősz, annak is a legvaskosabb dereka. A hosszan elhúzódó nyárias idő s a tartós aszály után nagy-nagy borulat járja be térségeinket. Napok óta kitartóan esik, szemerkél vagy zuhog az eső, csak néha-néha áll be egy rövidke szünet, hogy a felhőzet komor függönyeit félrevonva le-leragyogjon a tetőtől talpig megfüremedett tájra az arany verőfény. Csak e napos percekben derül jobb kedvre az ember, holott a vasszürke égi árnyék fedezéke alatt is inkább örvendenie illenék, mintsem borongva panaszkodnia: ez a tartós és bőséges csapadék - kiváltképp itt, a két víz között - magát az életet jelenti. S nem csak, sőt főleg nem az ideit, hanem a jövő esztendeit is; jártomban-keltemben hallom, hogy az őszi búzát meg az árpát néhol a porba kellett már elvetni. A Tisza apadásának pedig magam is tanúja lehettem: heteken át épp csak a meder legalján csoronkált lefelé lassan, zöldesbarnán és zavarosan. Méghogy szőke! Már-már nem is tudom, milyen volt szőkesége... Egy kicsit fellélegezhetünk, reménykedhetünk: ez a jókor jött eső talán megállítja, vagy legalább késlelteti a Homok-haza elsivatagosodását.

Egyszóval: ezúttal éppenséggel a ború a derű táplálója.

*

A világ - világunk - telis-tele az ideiglenesség, átmenetiség, bizonytalanság, ingatagság olykor csupán kevéssé feltűnő (mondhatni: lappangó), számos esetben viszont a leépüléssel/leépítéssel együttesen jelentkező, riasztóan szembeötlő tüneteivel. Ennek változatos példái szinte vég nélkül sorolhatók. Legtöbbjük mellett ellépdel, elsiet, elrohan az ember anélkül, hogy gondolkodóba esne, eltűnődne rajta, vagy legalább egy tudatos pillantást vetne rá. Hacsak úgy nem hozza a véletlen vagy a szükségszerűség, hogy ismételten el kell időznie egy-egy dolog vagy jelenség közelében.

Kécskére költözésünkkor - hajaj, ennek is tizenkét éve múlt már az idén - három vegyesbolt is működött a közelünkben. Egyik épp a mi utcánk végén (aprócska volt, alig szobányi, s némely tekintetben hasonlatos a hajdan volt falusi szatócsüzletekhez), a nagyjából ugyanakkora másik a mienkkel párhuzamos, de se vége, se hossza Szabolcska Mihály utcában (tudtommal ez a leghosszabb olyan utca kisded hazánkban, amit költőről neveztek el - ha már a Parnasszus ormai alatt oly parányi hely jutott ki szegénynek valamely félreeső, eldugott horhosban), végül pedig kissé távolabbacska, de gyalogszerrel is még mindig csak öt-hat percnyire a Templom téri ABC. A közeli kisboltoknak előbb egyike zárt be, majd bizonyos idő múlva a másika is. Nincs ebben semmi meglepő: nem győzték a versenyt a náluk méretben s választékban is különb Templom térivel. Evekig jártak ez utóbbiba a környékbeliek, s mivel konkurencia nem mutatkozott, ráadásul iskola is működik a szomszédságban, reggelente ezért vagy azért rendszeresen betérő tanulók tucatjaival, úgy tűnt, hogy a vásárlói forgalom fenn tudja tartani a boltot. Másként történt. Sem az időpontot nem jegyeztem meg, sem az okoknak nem jártam utána, de néhány év után megszűnt az ABC. Tábla hirdette egy ideig az ajtaján, hogy eladó vagy

22