Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Buda Ferenc: Derű – ború (Tűnődések fehérről-feketéről II.)
Ismeretlen helyről származik az oregánó (magyarán: szurokfű), a fehér bors, a kakukkfű, a borsikafű és a fűszerkömény. (A fehér bors feltehetőleg arról a tájékról, ahonnét a fekete.) Európán kívülről a majoránna (Egyiptom), a kurkuma (India), a fekete bors (Vietnam), a rozmaring (Tunézia), a bazsalikom (Egyiptom), a gyömbér (Kína), a mustármag (Kanada), a fahéj (Indonézia), a szerecsendió (Indonézia), a szerecsendió-virág (Grenada), a szegfűszeg (Indonézia) s a szegfűbors (Mexikó). Európából, de nem itthonról, a koriander (Bulgária), a babérlevél (Törökország- ha épp a Boszporusz innenső oldalán szedték), a tárkony (Franciaország), a szárított perezselyemlevél (Németország), a szárított kaporlevél (Németország), végül a borókabogyó (Macedónia). Igazolhatóan hazai fűszerek: egy tasak kalocsai őrölt paprika (nem a legkiválóbb minőségű, de a fontosabb főznivalóhoz nem is ezt, hanem a helybeli piacon- esetleg arrafelé jártunkkor Cecén - vásárolt házi paprikaőrleményt használjuk, annak a helye nem ezek között, hanem egy zárt fiókban van), egy kis üveget már csak negyedéig megtöltő, porrá őrölt, csípős chili (ez is házi: egy jó baráttól kaptuk), valamint kb. másfél tasaknyi curry (ez csak készült idehaza; az alapanyag nagyrészt külföldi, sőt tengerentúli). Na már most. A kifejezetten trópusi fűszerekkel kapcsolatban nincs megjegyeznivalóm: ezeket hajdanán is messzi földről kellett beszerezni. (Részint épp az irántuk való keresletnek köszönhető bolygónk számunkra addig ismeretlen tájainak felfedezése.) Hajlok az engedékenységre a babér tekintetében is: e mediterrán cserje tömeges elterjedésére nálunk majd csak a globális felmelegedés nyomán bekövetkező éghajlatváltozás (övezeteltolódás) esetén számíthatunk. Ám az, hogy miért kell nekünk a koriandert Bulgáriából, a borókabogyót Macedóniából, a mustármagot Kanadából, a rozmaringot Tunéziából, a bazsalikomot meg a majoránnát Egyiptomból, a tárkonyt Franciaországból s a petrezselyemlevelet meg a kaprot Németországból importálnunk, az nekem sehogy nem megy a fejembe. Arra én a magunk szempontjából is ésszerű, s egyben elfogadható magyarázatot nem találok. Szerintem ez csakis annak a mintegy két évtizede tartó, s egyfelől figyelmetlenségből, nemtörődömségből fakadó, másfelől viszont jó előre, körültekintően és megfontoltan kitervelt folyamatnak a része és velejárója lehet, amelynek során padlót fogott a hazai mezőgazdaság, kimúlt vagy elfekvőbe került élelmiszeriparunk nagy része, termékkivitelünk pedig a korábbi teljesítmény töredékére zsugorodott. Huszadik századi festészetünk későn felfedezett nagy alkotója, Tóth Menyhért - egyebek közt - a háztáji majoránnatermelésből szerzett szerény jövedelem révén élte túl a visszhangtalanság évtizedeit. Ma vajon sikerülne-e neki ugyanez? Esetleg el kellene adnia előbb potom pénzért - mondjuk - egyiptomiaknak vagy franciáknak a majoránnát, hogy azok szárítva s feldolgozva jó haszon fejében, a maguk neve alatt szétteríthessék a nemzetközi - vagy inkább: nemzetek fölötti - áruházláncok hazai létesítményeinek gondoláin? Hová jutunk így? Hová jutunk? (Még mindig 2009 nyara) 21
