Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 5. szám - Markó Béla: Sokáig olyan könnyű volt; Ki jár a havon?; Találkozás; Téli váz; Egymással elkeverve; Nagyságrend (versek)

Egymással elkeverve

Fehéreskék az ég, s kékesfehér a kert, ahogy a hó már elsötétül, vegyül, oldódik, egybeolvad végül a menny s a fold, felhőfoszlány s levél

egymással elkeverve még kering, majd lassan csillapul, lehull a földre, angyalhaj, ördögszőr egymásba törve fénylik, hevernek lent testrészeink,

az arcra arc kerül, és kéz a kézre, rémülten látjuk már egymásra nézve, hogy boldogok, hát egyformák vagyunk,

s ki tudja, mi a másolat, az ég-e, fóld-e? S mire jutunk? Magasra, mélyre? Sötét van kint: begyógyul ablakunk.

Nagyságrend

Amint az egyre sűrűbb havazásból belépünk a meleg előszobába, a szél az ajtót hirtelen kivágja, egy ölnyi hópehely utánunk táncol,

egyet-kettőt fordul, ölelget téged, aztán elolvad, s nem marad belőle, csak gyorsan felszáradó tiszta könnye a hűs cementen, és ahogy belépett

az életünkbe, úgy el is felejtjük,

nem is tudjuk, hogy volt, inkább csak sejtjük,

mert igaz ugyan, hogy alakot öltött,

de lelket nem kapott, s nem is könyörgött, hiszen csak ennyi volt, egy gyors kísérlet, ahogy most télből nyárba én kísérlek.