Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Darvasi Ferenc: Ünnepi ebéd
- Apukámnak viszem.- Apukádnak?- Anyukám csinált neki ebédet.- Anyukád?- Igen, ő. Bablevest rizses hússal.- Várjál már! Te vagy a kis Rostás? A Kálmánnak ilyen koromfeketék a szemei.- Igen, Rostás Márkó vagyok - mosolygott a fiú. - Maga pedig a Retkes bácsi! Retkes Rafael, vasútőr! - kiáltotta diadalmasan, hogy ő ezt is tudja. Apja már mesélt róla. Iszik, dohányzik, de becsületes ember. Mindene a munka. Ötéves koráig néma volt, azóta legalább hadar. Ezt hallotta Retkesről otthon.- Az. Vasútőr. 20-30 kilométerek gyalog, hóban-fagyban.- Lopnak?- Feltörik a vagonokat. Meg aztán a graffitisek. Tavaly tizenötezer lőszert vittek el az egyik éjszaka.- A graffitisek?- Dehogy is a graffitisek! A Dzsumbujból néhány suhanc.- Dzsumbuj - ízlelgette a szót a gyerek.- Tizenötezret, érted? Az háromszáz kiló! - harsogta. Egy bokor elé állt, háttal a fiúnak. Lehúzta a sliccét.- Retkes bácsi! Hol lehet most apuka?- Azt csak az Isten tudja. Próbáld meg a kocsijavítóknál, Kálmánkám! - mondta a férfi már vizelés közben.- Márkónak hívnak - dünnyögte maga elé ő, és elköszönt. A kocsijavító műhely felé szaporázta. Hiába húzott fel két vastag pulóvert, hiába a télikabát, fázott. Az anyja nem is szívesen engedte ki a rendező pályaudvarra ebben az időben. Márkó csenevész fiú volt, akinek a legkisebb szél is megárthat. Legalábbis az anyja szerint. Rozáli óvta egy szál gyermekét. Meg aztán az mintha nem is teljesen a valóságban élt volna. A könyvek, csak a könyvek érdekelték. Már a vonatokon kívül. Egyszer mondta is neki az anyja, viccelődve persze, hogy kihajítja a könyveit. Tüzet rakok belőlük, ha már akkor sem jössz ki hozzánk, mikor nagy ritkán az apád is itthon tud velünk ebédelni! Viccelődött, de közben tudta, hogy az ő akaratukból lett ilyen a gyermek. Ők szerették volna, hogy tanuljon. Legyen jobb élete, mint nekik. Ma kénytelen volt a fiát küldeni Kálmánhoz. Ő nem mehetett, mert az anyósát kellett meglátogatnia a kórházban. Ilyenkor nincs üzemi ebéd. Ha nem visznek ki valamit, koplalhat az ura. Kálmán most, hogy a vidékiek a felső rendelet szerint hazautazhattak, huszonnégyórázott. Nem fizikai munkásnak való ennyi időt száraz koszton tölteni. Anya és fia este még matekoztak kicsit. Szöveges feladatokkal bíbelődtek. Rozáli igazság szerint talán egyet sem tudott volna megoldani közülük önerőből. Egyelőre ügyesen leplezte tudatlanságát Márkó előtt. De tartott tőle, hogy előbb-utóbb, talán már az egészen közeli jövőben le fog bukni. Hajnali háromkor, négy óra alvás után kelt Rozáli, hogy időben elkészíthesse az ebédet. Nem volt ez újdonság, így ment ez máskor is. Kálmán meg gyakran csak aludni esett be, és rohanhatott vissza a munkába. A javító roskadásig tele sérült, meghibásodott vagonokkal. Márkó kétszer is körbejárta a konténerkocsikat, de senkit nem talált. A műhely végében felfedezett 12
