Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 5. szám - Darvasi Ferenc: Ünnepi ebéd
gurbán hullámoztak, himbálózva hajladoztak. Ahol pedig a tekintet már nem tudta befogni őket, hirtelenjében mintha vége is szakadt volna a világnak. Azokban a pillanatokban, a napfelkelte alatt képtelenségnek tűnt, hogy ezeken a bármikor alámerülő, és ki tudja, újra mikor felbukkanó sínpárokon szerelvények közlekedjenek. Pedig minden jel erre utalt. Tele volt az állomás végtelen hosszú vonatokkal, cementet, gabonát, téglát szállító vagonokkal, sürgő-forgó alakokkal. Egy távoli rakodómunkás mintha csak hozzáöltözött volna a Naphoz, vagy maga is csupán valamilyen természeti jelenség lenne, úgy mutatott sárga felszerelésében. Márkó lelassította a lépteit. Mire felcaplatott a függőhídon, visszanyerte belső nyugalmát. És nyomban beugrott neki a régi jelenet, amint körülnézett. Állt a magasban, lehunyta a szemét, és újraélte azt a hajnalt. A horizontot beborító sárgás fények, a szellő, a hínár, a tenger mind-mind életre keltek előtte. Megszűnt körülötte a világ egy nem is olyan rövid pillanatra. Csak a felüljáró korlátjának enyhe remegése térítette magához, mikor alant befutott egy nemzetközi gyors. Ugyanott könyökölt ki, középen, mint akkor, az apjával. De most teljesen máshogy festett az állomás. Alig néhány vonat állt bent. Szinte semmi mozgást nem lehetett érzékelni. És hideg is volt. December. Menni kellene. Merre induljon, törte a fejét Márkó. Hol keresse az apját? Az anyja a lelkére kötötte, hogy a kapust kérdezze meg elsőként. De mit tudhat egy kapus? Az csak ki- és beengedi az embereket. Nem feladata számon tartani, ki hol tartózkodik a pályaudvar hatalmas, átláthatatlan területén. Messze elkerülte a kapus fatákolmányát. A remíz felől közelített. Majd csak sikerrel jár. Úgy döntött, kezdetnek a mozdonyszínnél próbálkozik. Körzeti Járműfenntartási Központ, olvasta el a táblán a feliratot, mielőtt belépett a kapun. Ráérősen bandukolt a lépcsőn lefelé, minél több ideje legyen a szerelvényeket nézegetni. Az udvaron nem talált senkit. Ettől kicsit felbátorodott. Ha már itt van, jobban szemügyre veszi a mozdonyokat. Sokat olvasott róluk, de testközelből még nem látta őket. Rozsda marja majd' mindegyiket. De így is olyan tekintélyt parancsolóak. Erősek, hatalmasak, legyőzhetetlenek. Miként az apja. Előbb a dízeleket csodálta meg. Körbejárta egytől egyig őket. Aztán szaladt a villanymozdonyokhoz. Egy kiszuperált, kehes Gigantnál állapodott meg. V 63 034. A lámpái barátságosan mosolyogtak. Elöl a két maszatos, homályos ablaküveg, mint sokat látott, bölcs szempár. Nem tudta levenni a tekintetét róla. Észrevette az ütközőn a horpadást. Megsimogatta. Jól van, nincs semmi baji Ekkor ért oda a tagbaszakadt férfi. Fiatal, de a haja tiszta ősz. Kezében elmocskolódott rongy.- Mi a faszt csinálsz te itt? - kiáltott a fiúra olyan hangosan, hogy az önkéntelenül hátralépett egyet.- Én csak az apukámat keresem.- Én is azt mondanám... Hallod-e, még a szemed sem áll jól! Mondjad csak, ki a fater!- Rostás Kálmán - válaszolta Márkó. - Az apukám - tette hozzá halkan.- Itt nincs ilyen.- De van! - feleselt.- Nem ismerem - mondta a férfi, és közben továbbra is bizalmatlanul méregette a betolakodót. Látszott, hogy azt képzeli: aki csak így alattomban beslisszan a telephelyre, abból bármi kitelik. 10
