Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Turai Laura: "Érheti szebb fény?, aranyló, kit sújt az Ég?" (Dobozi Eszter: Túl a rákbarakkon)
Túrái Laura „Érheti szebb fény?, aranyló, kit sújt az Ég?" Dobozi Eszter: Túl a rákbarakkon A Túl a rákbarakkon kettős értelmében is eleget tesz címe keltette várakozásunknak. Erről a paradoxonokra épülő regényről lehullanak a mai kor divatos és tünékeny mázai, mikor olyan dimenziókba vezérel minket, ahová magunktól egy pillanatra sem vágynánk, és ha már jártunk arra, tudjuk mindazt, ami túlmutat napi poklaink bugyrán: a legnagyobb szenvedés és az öröm egy tőről fakad. Dobozi Eszter költőnő, ahogy eddig megjelent szociográfiáiban, első regényében is a dokumentarista meg nem alkuvó pontosságával tárja elénk egy súlyos beteg, életében fontos pozíciót betöltő nő, családanya alászállását a test nyomorába. Amíg tehát fölsejlik számunkra a kivezető út, addig valami olyan élménynek leszünk részesei, ami talán egy galaktikus utazáshoz lehetne hasonlítható. E nagyon vázlatos összefoglalóhoz műfaji megjelölésként - Vasy Géza meghatározásával élve - a dokumentumpróza-kötetet adhatjuk. A narrátor Angelika, az ő naplóját bocsátja közre a szerkesztő, B. D., a kórházi ismerős. Nem újdonság, hogy a rák: korunk betegsége. De mit kezdhetünk ezzel a jelenséggel és mit kezd vele súlyos regénykrónikánk Angelikája? A műben is idézett híres orvos-író, Thorwald Dethlefsen a rákot társadalmunk kórképeként aposztrofálja: a nagyvállalatok éppúgy terjednek-szaporodnak, elpusztítva a „kisembert", mint a rákos sejtek, a neoplazmák. Dobozi Eszter regénye is továbblép az egyén szenvedéstörténeténél: a jelen kórházügy ecsetelésével mintha nagyítóval látnánk bele a rákos sejtek működésébe. Mégis, a finoman végig jelenlévő kiindulópont itt nem más, mint egy személyes ügy, a nagymama halála. így lépünk át a személyesből később a személytelenbe. Ezúttal a hiány űrfolyosóján. Angelika akkor veszi észre magán a daganatot először, mikor nagyanyja temetéséről hazaérkezik. Meglepő, de később egy időre magától eltűnik... A művön végigvonulnak létünk alapvető kérdései - s a választ, amikor van, sokszor maguk a történések adják. A napló így kezdődik: „Most már tudom, hogy betegségeink együtt keletkeznek legelső félelmeinkkel." Halálfélelem? A veszteség félelme? Átok? A nagyanya így válik a betegség diagnosztizálása után az anyaggal való iszonyú szembenézés kiváltójává és később is átsejlik a kemoterápiától lecsupaszított fejbőrön. Anélkül, hogy hosszan taglalnánk az orvoslás különböző módszereit, talán nem hiábavaló megemlíteni azt az „új medicinának" nevezett módszert, amivel napjainkban telve az internet, (www. ujmedicina.hu) E szerint a teória szerint minden betegségnek meghatározott központja és lenyomata van az agyban, maga a betegség pedig mindig egy lelki konfliktusra vezethető vissza. így például egy daganat nem más, mint átmeneti tünet, mely a kiváltó ok (azaz a lelki konfliktus) megszűnésével visszafejlődik. Az erre kidolgozott gyógyszerek nélküli gyógyulási esélyt 90%-ra teszik. Lehetséges, hogy nem a tünetekre, hanem az okokra kéne koncentrálni? A regényben ez a kérdés is egyre fölmerül, ahogy mintegy krisztusi stáci125
