Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Iványosi-Szabó Tibor: "Már több század előtt nagy előhaladást tett" (A kecskeméti szőlőművelés kezdetei)
utalni, hogy a prédikátor szőlőjének megműveltetése során maga a tanács is természetesnek vette korábbi rendelkezéseinek betartását. A tatár tisztek számára ajándékként küldött szőlő, bor és borpárlat ilyen tekintélyes meny- nyiségben történő előteremtésének a tényére is érdemes felfigyelni. Egyik esetben sem történt utalás arra, hogy bármelyik ajándékot valamely más településről szerezték volna be. Ezek után joggal állapíthatjuk meg, hogy Kecskemét XVI. századi szőlőkultúrájára nem csupán egy-két utalás alapján lehet következtetni. Ismételten ki kell emelnünk, hogy a felsorolt adatok súlyát még növeli az a tény, hogy ezekből az évtizedekből nagyon kevés és erősen töredékes írott emlékünk menekült meg a pusztulástól. Azonban a legtöbb mezővárosban még ennyi sem áll rendelkezésünkre. Éppen ezért a szőlőtermesztés és a borforgalmazás csaknem minden jelentősebb területét érintő, egy évtizedet átfogó adatok birtokában joggal állíthatjuk, hogy Kecskeméten a jelzett időpontban egy nagy hagyományokon alapuló, jelentős társadalmi csoportokat érintő, a város gazdasági életében igen fontos helyet elfoglaló és széles körben jól ismert növénytermesztési kultúra létét nemcsak feltételezni lehet, hanem sokoldalúan igazolt ténynek kell tekintenünk. Több történészünk joggal úgy véli, hogy a hódoltság első évtizedeinek tényleges viszonyait tükröző feljegyzések a Mohács előtti gazdasági-társadalmi állapotoknak a kissé torz visszatükröződései.25 A Homokhátságon fellelhető szőlőtermesztéssel kapcsolatosan ez a megállapítás még inkább helytálló lehet. Jól tudjuk, hogy egy jelentős tájegységen belül egy merőben új mezőgazdasági kultúra elterjedéséhez, magas szintre történő műveléséhez még a XX. században is évtizedek kellettek. A késő középkor és kora újkor embere, közössége pedig még nehezebben barátkozott meg a fokozottan igényes termesztési szokásokkal, követelményekkel. Ha a jogos megállapítás mellé felidézzük a nagyon kedvezőtlen politikai-katonai folyamatokat, ennek valószínűsége még nagyobbnak tűnik. A Mátyás halálát követő évtizedek, a parasztságot sújtó újabb és újabb törvények, az 1514-et követő drasztikus megtorlások e tájegység jobbágyságát is keservesen érintették. Továbbá jól tudjuk, hogy a török segédhadak már 1526-ban végigrabolták ezt a vidéket. A pusztítás olyan iszonyatos volt, hogy a város földesurai még tíz évvel később is annak borzasztó nyomairól szólnak osztálylevelükben.26 A török katonai egységek számottevő része néhány évvel később, 1540-ben Kalocsa környékén töltötte a telet. Ezek ellátása érdekében Kecskemét környékét is többször kirabolták. Buda elfoglalása után pedig ezen a vidéken haladtak Szeged felé, és újabb rendkívüli pusztulás maradt nyomukban.27 Sokat elárul ezeknek az éveknek az állapotáról az az egyszerű tény, hogy Kecskemét felnőtt lakosságának fele az első török defterek feljegyzései szerint alig több mint egy évtized alatt eltűnt, kicserélődött. Ilyen zaklatott időszakban, ennyire rossz köz- biztonság mellett, egy még ismeretlen, idegen és közismert korrupció miatt sokszor szinte kiismerhetetlen közigazgatás meghonosításakor, egy — a fizikai létében naponként fenyegetett — közösség nem határozza el magát merőben új, csak sok év után megtérülő befektetés felvállalására. Csaknem elképzelhetetlen, hogy ilyen körülmények között vállalkoztak volna annak kikísérletezésére, alkalmas-e ennek a tájegységnek a klímája, a homoktalaj egy csak hírből ismert termesztési kultúra meghonosítására, a megfelelő fajták beszerzésére, a korábban ismeretlen szerszámok, eszközök és létesítmények vásárlására, létrehozására. * 25 „...kézenfekvő gondolatként vetődik fel az, hogy a 16. sz. második felében kirajzolódó kép voltaképpen a hódoltság előtt gazdasági virágzás visszfénye csupán: az újként felsorolt településeken nem újonnan honosították meg a szőlőkultúrát, hanem még a hódoltság előtt, csak a források hiánya miatt nem értesültünk róla korábban." Égető Melinda: 1993. 89. 26 Homyik János: I. 220-221. és II. 6-7. 27 Iványosi-Szabó Tibor: 1998. (XIV. köt.) 123-126. 123
