Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Szépe György: Vekerdi-miniatűrök
Vekerdi-miniatűrök Nagyon kedveltem Vekerdi Lászlót (Lacit), de nem tartoztam, nem tartozhattam abba a körbe, amelyik tanítványának mondhatja magát. Örömmel láttam egy életművét összegező lexikoncikk felsorolásában, hogy a nyelvészet (általános nyelvészet) is azon diszciplínák közé tartozik, amelyeket Vekerdi művelt. Én alkalmazott nyelvész vagyok, inkább szervezője és kiszerelője a nyelvre is vonatkozó tudásnak. Életem azonban talán szerencsésebb (és szerencsétlenebb) volt, mint a legtöbb nyelvészé: több olyan kollégával ismerkedtem meg és kerültem barátságba, akiknek a kedvéért bármilyen diszciplínát szívesebben és állhatatosadban művelnék egy újrakezdhető életpályán. Vekerdi László és a professzionális tudománytörténet is ilyen. Nekem azonban egyelőre annyi jutott, hogy (itt-ott bibliográfiával megtámogatott) emlékfoszlányok segítségével előhúzzak néhány képet emlékezetem fényképalbumából. 1. Indulás a Valóság szerkesztősége felől Magam sem tudom, hogy mikor kezdtem bejárogatni a Valóság szerkesztőségébe. Lehet, hogy a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat is hozzájárult ehhez a kapcsolathoz. Nem voltam belső munkatárs, sőt mindennapos látogató sem. Ezért lepett meg, hogy a szerkesztő a hatvanas években Vekerdi Lászlónak egy írását ideadta nekem elolvasásra. Már nem emlékszem a cikk részleteire, arra azonban igen, hogy az interdiszciplináris jellege nagyon tetszett. A nyelvezete viszont annyira eltért az addigi (többé-kevésbé szociológia körüli) dolgozatokétól, hogy átírását javasoltam. Akkor egy életre megjegyeztem, hogy ez a szerző olyasmit tud, amit mások nem tudnak; csak egyelőre olyan nyelvezetet használ, amely nincs azonos hullámhosszon (ahogy mondani szokták) a folyóirat többi cikkével. Ekkor mondtam pesti egyetemi hallgatóimnak, hogy Vekerdi „nagyon világos fejű ember". Terts István szerint ez a prezentálásom indította el azóta meg nem szűnő érdeklődését Vekerdi László munkássága felé. 2. A „sárgakönyv" Közben mindenféle keretekben találkoztunk és összebarátkoztunk. Ezt talán az is segítette, hogy olyan filoszféle voltam, akit a nyelvészet több ágazatánál jobban érdekelt a művelődésnek (beleértve a matematikának) a története. A hetvenes években mindenféle szakmai, interdiszciplináris esemény történt. Ezek jó része „mozgalmi keretben" zajlott, vagyis olyan értelmiségi jellegű tevékenység volt, amelyben kihasználtuk a meglevő szervezetek (általában az MTA, TIT, MTESZ) esernyőjét, de nem kértünk és nem kaptunk direktívákat arra, hogy mivel foglalkozzunk. így utólag könnyű volna egyszerűen a „tűrt" kategóriába 90
