Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Weszely Tibor: A Bolyaiak vonzásában (Vekerdi László és a Bolyai-kutatás)

„Azt hihetnők, hogy ha valahol, hát a Bolyaiak körül igazán mindent megtettünk, ami csak kellőnek s illőnek mondható. Évfordulói ünneplések, tanulmányok, monográfiák és kiadványok emlékeztetnek érdemeikre; társulatok, intézmények, iskolák őrzik - hol hosszú, hol rövid o-val - nevüket; bélyegek, színielőadások, tévéfilm népszerűsíti alakjukat. Akinek ennyi jó kevés... És íme, Sarlóska Ernő - akinél többet napjaink Bolyai- kutatásáért aligha fáradozott bárki - most mégis arra figyelmeztet, hogy a honi könyvtári adatszolgáltatás legújabb rendszeréből kimaradt Bolyai János neve. Jelentéktelen apróság, könnyen kiigazítható - úgylehet véletlen - hiba, gondolhatná valaki. Csakhogy a hiba - figyelmeztet rá Sarlóska - nem áll meg a könyvtári adatszolgáltatásnál, kezd behatolni a tudománytörténet-írás gyakorlatába is. S méghozzá az ismertetett példa egyáltalában nem egyedüli és nem is az első.

Már Dirk J. Struik kurtán-furcsán bánt el magyarra is lefordított, s amúgy méltán népszerű kis matematikatörténetében a Bolyaiakkal, Morris Kline 1972-ben megjelent vaskos, szakszerű és igen befolyásos könyve pedig egyszerűen Gauss közvetlen vagy közvetett hatására redukálja Bolyai János és Lobacsevszkij egész munkásságát. Lobacsevszkij esetében hamarosan korrigálta Kline súlyos tévedését a tudománytörténet-írás, ámde Bolyai Jánosról ez idáig senki le nem törölte Kline sötét gyanúját, hogy apja közvetítette hozzá göttingai diáktársának, a nagy Gaussnak zseniális és gondosan titkolt fölfedezését. Igaz, csak fel kellene lapozni a Bolyai-Gauss-levelezést, s nyomban kiderülne, hogy efféle »közvetítés« lehetetlen, mert Gauss nemcsak göttingai éveik alatt, de még 1804-ben is igazolandónak tartotta Euklidész párhuzamossági posztulátumát, nem pedig tagadására kívánt új geometriát fölépíteni, s nagyon megritkuló levelezésükben ezentúl Gauss egy szóval sem utal a témára egészen 1831-ig, amikor Bolyai Farkas elküldi neki fia kész munkáját, nyomtatásban... Jeremy Gray sem, aki 1979-ben a legrangosabb matematikatörténeti szakfolyóiratban megjelent fontos tanulmányában a »tulajdonképpeni« nem euklideszi geometria egyik előkészítőjévé (!) »re-interpretálja« Bolyai Jánost, Gauss egyik »levelezőjévé«, s együtt tárgyalja Schweikarttal, mint akiknek az eredményein Gauss »egyaránt sokat javított«".

Hosszabban idéztünk Vekerdi László említett írásából, azzal a céllal, hogy érzékeltessük széles körű rálátását, lényegre törő kiemeléseit, értelmezéseit. Ezekkel teszi nyilvánvalóvá, hogy Bolyai reális megismertetése és megítélése nem a lokális, tiszavirág életű „évfordulói ünneplések" vagy egy-egy „színielőadás" megrendezése révén történhet, hanem dokumentumokkal alátámasztott, tudományos szintű nemzetközi publikációkkal. De tegyük hozzá azt is, megdöbbentőek az idézetek! Jeremy Gray-nek, aki egy mértékadó matematikatörténeti mű megírására vállalkozott, tudnia kellett volna legalább annyit, hogy Gauss és Bolyai János - akik személyesen sohasem találkoztak - egyetlenegy levelet sem váltottak egymással! Ha pedig Farkast keverte volna bele ebbe a „levelezésbe", nos, Gauss 1804. november 25-től 1832. március 6-ig Bolyai Farkasnak sem írt. Ekkor vette kézhez a Farkas által immár másodszor is elküldött Appendixet, János művét. (Erre felelte aztán a „nem dicsérhetem, mert magamat dicsérném" váll- veregetését.) Vekerdi, aki a tudománytörténet alakulását is vizsgálta, elképeszt bennünket annak bemutatásával, milyen hiányos tényanyagra épülnek vélemények, állítások. Persze a dokumentációt elsősorban nekünk kell feltárnunk és közzétennünk.

85