Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Gazda István: Így élt…

kértek tőle tanácsot Bolyai- és egyéb ügyekben. Vekerdi pedig ekkor figyelt fel Benkő Samu Bolyai-kötetére, majd a hasonló nívójú kortársi publikációkra.

Az 1970 előtti időszakban, talán Rényi felkérésére, kezdte meg a 17. századi európai tudományosság kialakulásának feltárását, Galilei, Descartes, Pascal, Newton, Leibniz és mások kerültek érdeklődési körébe, s az akkor már közreadott kritikai kiadások, levelezésgyűjtemények alapján igyekezett bemutatni egy-egy fontos részletet a fenti tudósok életművéből. Leginkább Galileit szerette meg, s úgy vélte, hogy minden tőle indult el, Benedek István viszont (Vekerdi házi vitapartnere) a franciák nagy tisztelője volt, s folyt is kemény vita Chaunu Klasszikus Európájának szemléletmódja felett.

Szerény tanulóként magam is végigültem ezeket a vitákat, úgy 1974 és 1989 között, azokban az években volt ugyanis igencsak aktív a Benedek-féle Hiúzok Köre, ahol ugyan szó esett Galileiről meg a francia tudományosságról, de egyre inkább arról, hogy hogyan s merre halad a világ, s az ebbéli felvilágosító gondolatokat Antall Józsefnek köszönhettük, amelyekhez azután alkotó módon szólt hozzá a kórboncnok Lambrecht Miklós, a belgyógyász Birtalan Győző s a körorvos irodalomtörténész Szállási Árpád. Amúgy mindegyikük megérdemelt volna egy-egy kultúrtörténeti katedrát, hiszen szűkebb szakmájuk mellett a kultúra és a tudományok múltjáról lényegében mindent tudtak, amit normál helyeken úgy ötven vagy száz ember tudott összességében memorizálni, áttekinteni, rendszerezni. És akkor nem is beszéltem Benedek Istvánról, aki maga volt a felvilágosult tudás, s ha ezt kombináljuk Antall József hihetetlenül cizellált történelmi ismereteivel, el lehet képzelni, hogy milyen volt a Hiúzok Köre. Néha azért volt egy-egy probléma, tény, adat, ellentmondó esemény, amelyet egyikük sem tudott megfejteni, s ekkor volt szükség az amúgy szerényen üldögélő Vekerdi Lászlóra, aki a Hiúzok összenciklopédiájának kisbetűvel írt szerény fejezeteit is ismerte, mindnyájunk nagy ámulatára.

Katedrához természetesen egyikük sem jutott, Antall nem taníthatott egyetemen '56-os múltja miatt, Lambrecht hét évet töltött Vácott, mert sebesülteket látott el a forradalomban, s a többiek sem voltak igazán támogatott személyek. Még csoda, hogy Vekerdi tarthatott órákat, Birtalan meg eljutott az egyetemi tanári címig is, de Szállási is csak magántanár lehetett, professzorrá egyiküket sem nevezték ki. Még szerény személyemet sem, pedig csak egy III/III-as ügyosztálynyi fal választott el ettől, mert ha hajlandó lettem volna a Hiúzokról folyamatos beszámolókat készíteni a kedves cukrosbácsik számára, akkor nagy ember lehettem volna. Aztán beesett néhány látogató, akik ezt a feladatot helyettem teljesítették, s valóban ők mára eljutottak a tudomány hivatalbeli csúcsaiig, tehát szíves közreműködésük jutalmaztatott.

Vekerdi meg gyártotta tovább ceruzával írt feljegyzéseit az Akadémián, írt remek tudományfelvilágosító műveket Newtonról meg az európai tudományosságról (az utóbbiakat Vargha Domokossal együtt, akit ő még Sopronból ismert, mint az egyetemi újság szerkesztőjét).

Egyik születésnapi köszöntőjében azt írtam, hogy Laci bátyánk mindent írt, kérvényen és feljelentésen kívül. Ezt most módosítanom kell, mert eszembe jutott, hogy egyszer mégiscsak írt egy kérvényt, hogy szeretné, ha a Budapesten, a Déli

77