Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Gazda István: Így élt…

szeti műveket rendelni, aki nem ismeri a régészetet, nem tudhatja, hogy melyek a jelentős művek és melyek a derék autodidakták néha félrevezető munkái, aki nem ismerte a zoológiát, nem tudta kiválasztani az állattani dolgozatok közül az értékeseket. Kenéz megtanította arra, hogy hogyan kell válogatni, de magukat a tudományokat neki kellett elsajátítania, az erdészetet és a reáltudományokból az alaptudományokat már ismerte Sopronból, a biológiát és az orvostudományt megtanulta Pesten a Pápai Párizról elnevezett Népi Kollégium tagjaként, majd a debreceni orvosegyetemen Petrányi és Sántha professzor mellett, s itt még jó néhány egyéb tudományos diszciplínát tudott elsajátítani. A többit már könnyű volt hozzátenni.

Közel negyven évet töltött a Könyvtárban, s közben kutatott és előadott, és segített mindazoknak, akik kéréssel fordultak hozzá. Ez utóbbi nem gyakori dolog a magyar tudományosság egészében! Időközben megbízták, hogy az 1975-re tervezett, s az MTA alapítása 150. évfordulója tiszteletére kiadásra kerülő monográfia reáltudomány-történeti fejezeteit írja meg az 1945 előtti időszakra. Meg is írta, de ez ugyanolyan korrekt, precíz és vitatkozó fogalmazvány lett, mint a néhány évvel korábbi Németh László-monográfia, de ezt a kéziratot már nem politikai megrendelésre szedték darabjaira, hanem azért, mert az egykoron tudósnak gondolt tudósok egy részéről azt állította, hogy ők bizony csak afféle, a tudomány körül bóklászó akadémikus mandarinok voltak, s ezt nehezen tűrték a tudomány múltján őrködő konzervatív személyiségek.

Közülük később csak Antall József kért bocsánatot Vekerditől, amikor rájött, hogy Laci bátyánk módszere az egyetlen hatásos és elfogadható, meg azért is bocsánatot kért, mert elfoglaltsága miatt egyik munkatársára bízta a bírálat törzsének elkészítését, ő maga pedig ellenőrzés nélkül továbbadta azt. Kéziratának csak a jegyzetektől megfosztott, s igencsak tompított változata jelenhetett meg az évfordulóra. A valódi írásművet a jelen sorok szerzője adta közre a rendszerváltozás után öt évvel, sajnos Antall József akkor már nem élt.

Számosán kezdték közben megismerni és elismerni Vekerdit, amidőn 1975-ben útjára indította - Sík Csabával együtt - a Magvető Kiadó Gyorsuló idő könyvsorozatát, amely úgy 10-15 éven át sikeres vállalkozásnak bizonyult. Sok érték látott napvilágot ebben a sorozatban, köztük a tiltott-tűrt művé lett Szűcs Jenő-féle történeti eszmefuttatás is. (Nyilván Aczél György időnként elviselte Vekerdi ötleteit, 1970-ben még nagyon fújt rá a Németh László-kötet miatt, de úgy tíz esztendő alatt oszlani kezdett a méreg, meg hát a főcenzor is kezdett megöregedni, a rendszer meg puhulni.)

Aztán Vekerdi Bakos Istvánnal együtt egy hatalmas interjúkötetet akart összeállítani a magyar tudomány szociográfiájáról a Magyarország felfedezése-sorozat számára, de a politikai kritika nem engedélyezte annak megjelentetését. Két tanulmánykötete szerencsére megjelenhetett a Magvető Kiadónál, de csak jegyzetek nélkül, holott ő nagyon ügyelt arra, hogy minden állításához a megfelelő szakirodalmi forrást háttérként oda tudja állítani, ezeknél a köteteknél ezt nem sikerült megvalósítani. Az első kötetben közreadott nagy matematikatörténeti eszmefuttatását később a Kriterion külön is közreadta, az erdélyi magyar tudósok ekkor figyeltek fel rá, s ettől kezdve idézték őt, hívták meg rendezvényeikre,

76