Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Simoncsics Péter: Egy szabad ember emlékezete
1969. Befejezetlen jelen. Magvető, Budapest 1971: 529-530). Ha Vekerdi László Szentkuthy Miklós ízlését, arányérzékét magasztalja, én Vekerdi László váteszi szavait, mert „amitől tartottunk - ő tartott -, abban már benne vagyunk", ti. az „elkeserítő elnyomorodásban, melyben az emberi nyelvet a computerek embertelen blablája váltja föl". Tessék csak elolvasni egy átlagos „szakember" irodalomtörténeti, irodalom- kritikai, nyelvészeti tanulmányát! Vagy amikor párhuzamot von mestere, Karácsony Sándor és barátja, Ilia Mihály egymástól negyedszázadnyi eltéréssel bekövetkezett törekvései között. Miután elsorolja nagyszerű tanárait, „néhány nagy professzor világokat nyitó kollégiumának a varázsát”, azzal fejezi be dicséretüket, hogy „De olyan kollektívateremtő és kollektivista gondolkodásra nevelő tanárral, mint Ilia Mihály, egyetleneggyel találkoztam: Karácsony Sándorral. [...] Karácsony 1946-ban (sajnos csupán néhány számot megélt) folyóiratot inspirál Keleti Kapu címmel a román és a magyar nemzet kölcsönös egymást megismerése és megbékélése érdekében, 1947-ben megjelent A magyar béke című, a valódi béke feltételeit és lehetőségeit tudós alapossággal elemző könyvében külön fejezetet szánt Megbékélés szomszédainkkal címen személyes élmények és tapasztalatok alapján (»Románok között«, »Jugoszlávok között«, »Csehszlovákok között«, »Ruszinok között«) a megbékélés esélyeinek latolgatására. Hangsúlyozni szeretném, mert Karácsony ki nem mondottan is nyomatékosan kiemeli: az adott Európában, az adott határok között. Mert Karácsony - ez megint párhuzam Iliával - mindig realitásokban gondolkozott és cselekedett; az »álmokat« meghagyta az »álmok álmodóinak« (akiket mellesleg veszedelmes embereknek tartott, hacsak nem poéták voltak, vagy éppen még akkor is). Megint nem arról van szó, hogy a Keleti Kapu vagy A magyar béke valamiképp hathatott volna a Tiszatáj - mondjuk így - »szomszédságpolitikájára«, a környező népek és nemzetek külön rovatokkal és számokkal is nyomatékosított megismertetésének a nemegyszer szerkesztői kötéltáncmutatványokat igénylő gyakorlatára. Ha valamiről, inkább Németh László, illetve a Tanú hatásáról lehet szó, de ez is inkább csak valamiféle erkölcsi példaképpen; Ilia saját tapasztalatai (ebben viszont Karácsonyra hasonlít) és nem utolsósorban tudományos munkássága nyomán döbben rá, hogy a határon túli magyarok sorsa elválaszthatatlanul összefügg a környező államokkal kialakított viszonnyal, mégpedig a valóságossal, ami merőben különbözik a hatalom által feltupírozottól. [...] ez a távozás [a Tiszatáj főszerkesztői székéből] nem kis mértékben a Tiszatáj kelet-európai programjának a következménye volt. (Amint annak idején Karácsony bukásába is igencsak közrejátszhatott A magyar béke.)" (Vekerdi László: Ilia. írások 70. születésnapjára, Bába Kiadó, Szeged, 2004: 12-13). Mennyire aktuális mindez ma, amikor pitiáner politikai erők tudatosan hergelik a határon innenieket a határon túli magyarok - állítólagos - védelmében a szomszédok ellen! S ezt annál is inkább megtehetik, mert a szomszédos országok nyelve és kultúrája a magyar oktatási rendszerben semmilyen infrastruktúrával nem rendelkezik, így róluk alaposabban tájékozódni, műveltségüket, irodalmukat, folklórjukat ismerni nem tartozik a magyar műveltség követelményéhez. A régióban egyetlen ország nincs úgy elszigetelve, mint a miénk: a szlávok kölcsönösen megértik egymást, a románoknak ott vannak az olaszok, franciák, spanyolok és portugálok, akiknek a nyelvét különösebb erőfeszítés nélkül gyor70
