Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - VEKERDI LÁSZLÓ (1924–2009) - Simoncsics Péter: Egy szabad ember emlékezete
Egy szabad ember emlékezete Mondatrobbanásainak hulló hamujával fátyolozott hangja visszhangzik fülemben, ha Vekerdi Lászlóra gondolok. Életének számos fordulata, sőt minden megnyilvánulása a nemtudás börtönéből való szenvedélyes kitörési kísérlet volt. Nyitottsága és csillapíthatatlan kíváncsisága korán elvezette élete nagy mestereihez - megtalálásuk időrendi sorrendjében -, a pedagógus Karácsony Sándorhoz (1891-1952), az író Németh Lászlóhoz (1901-1975), a művészettörténész Fülep Lajoshoz (1885-1970). Ezek a mesterek életük egyik-másik korszakában (de mindig nagyobbik részében) kívül maradtak (kívül rekesztették őket) szakmájuk, illetve a magyar élet „mainstream" vonulatán, és külső vagy belső emigránsként éltek és hatottak, amint - visszatekintve most Vekerdi László életére - ő maga is. Mielőtt az ő sorsuknak, különösképpen pedig Vekerdi László sorsának országunkra, művelődésünkre, oktatási intézményeinkre nézve tragikus voltáról szólnék, hadd folytassam ott, ahol föntebb abbahagytam, Vekerdi Lászó olthatatlan tudásvágyával. Természetes dolog, hogy egy kamasz vagy egy fiatalember kíváncsiságában valamely bölcs öreghez fordul, hogy tőle várja élete nagy kérdéseire a választ, amiből kitetszik, hogy a mester-tanítvány viszony úgy kezdődik, hogy a tanítvány mestert választ magának, hogy a tanítvány választ magának mestert, és a mester elfogadja ezt a választást. Ez az emberkeresés és emberre találás fázisa, amellyel minden megismerő és nevelő folyamat kezdődni szokott. A következő fázis a megismerés tárgyának kiválasztása. Egy gyermeket, egy kamaszt, egy ifjút, egy örökifjú kutató elmét, amilyen Vekerdi László egész életében volt és maradt, minden érdekel, mindent meg akar ismerni. Akármilyen kiváló mestereket választott is magának Vekerdi László, korán rájött, hogy a megismerés társas tevékenység ugyan, amely a másikra való odafigyeléssel kezdődik, de megértéssel kell folytatódjék, ami magányosan elvégzendő feladat. A megértés egyik módja, pontosabban a megértéshez vezető egyik út, amit Vekerdi László egész életében követett, a fordítás. Széles nyelvismeretét nemcsak olvasmányainak hasonlóan széles skálája bizonyítja (a görög matematikusoktól kezdve Bolyai Farkas és János latin nyelvű művein át az Annales folyóirat alapítóinak, Lucien Febvre-nek és Marc Blochnak francia nyelven írt műveiig), hanem számos fordítása ide s oda (franciából fordította magyarra pl. Francois Jacob: A tojás és a tyúk, Az élők logikája, magyarról angolra pedig több matematikai munkát, köztük Rényi Alfréd Levelek a valószínűségről és Valószínűségszámítás című könyveit). Vekerdi László időrendi sorrendben első mestere, Karácsony Sándor oeuvre- jének intrádájában, az 1933-ban publikált Nyugati világnézetünk felemás igában című esszéjében fölvázolja azt a filozófia-, vallás- és művelődéstörténeti keretet, amelyben Vekerdi László élete elkezdődött a XX. század első negyedében, és lefolyt - drámai fordulatok közepette - 2009. december 27-éig. Karácsony Sándort idézem: „A ti egész életetek legyen imádság. Az Isten lélek, és akik őt imádják, szükség, 67
