Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Takáts József: Az elsüllyedt almező (A hatvanéves Lengyel Andrásnak, tisztelettel)
„Az a közönség pedig, mely meg van győződve róla, hogy a magyar klasszicizmus még egyáltalán nem járta le magát..elzárkózik és mereven elszigeteli magát az újtól. "16 Horváth tehát 1913-ban (és 1921-ben: az előszó fejtegetései részben átkerültek a szerző ekkor megjelent Aranytól Adyig című füzetébe is) két teljesen elkülönülő közönséget látott - épp ellenkezőleg, mint a kései kutató. Mi lehet ennek az oka? Egyrészt úgy van, ahogyan Lengyel András írta már 1985- ben: „további kutatást igényel", hogy létezett-e az ízlésdualizmus jelensége (s mindkét társadalmi csoportban létezett-e). Másrészt, lehetséges, hogy míg Horváth megállapítása egykorú önképről, tapasztalatképzésről számol be nekünk, addig Lengyel következtetése olyan folyamatról, amely végbement ugyan, de az értelmezéseket hátrahagyó szereplők számára nem volt érzékelhető, talán éppen önképük miatt. Horváth és Lengyel állításainak viszonya emlékeztet némileg az úri középosztály és az asszimilálódott zsidó polgárság viszonyát megragadó korabeli interpretációk és a mai empirikus társadalomtörténeti kutatások megállapításainak a viszonyára. A kortárs értelmezők az elkülönülést, sőt a „szétfejlődést" hangsúlyozták, a mai kutatók viszont gyakran az életmódok és értékrendek közeledését, összenövését. Ám ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egykori értelmezők saját ideológiáikat beszélik el, míg a mai kutatók a valóságot. Ennél bonyolultabb a helyzet: az egykorú értelmezők ideológiái, önképük, identitásmunkájuk nagyon is valóság volt; a mai kutatók pedig értelmezéseket állítanak elő, bármennyire is „kemény adatokkal" dolgoznak. Ugyan jóval kisebb alapossággal, mint annak idején Lengyel, s némiképp más céllal is, átnéztem néhány 1923 után, ám még a húszas években megjelent lexikont, hogy megtudjam, milyen kortárs írói hierarchiát állítottak fel bennük, s különösen: milyennek láttatták a konzervatív irodalom szerzői kánonát. 1925-ben zárták le, valószínűleg 1926-ban jelent meg a Vályi Ferenc szerkesztette, zömmel akadémiai, konzervatív kötődésű középiskolai tanárok által készített Magyar irodalmi lexikon-, szinte egyidős vele a Benedek Marcell szerkesztette 1927-es Irodalmi lexikon, számos nyugatos munkatárssal; s ugyancsak 1927- ben jelent meg A Napkelet Lexikona, melyet a Nyugat ellenlapjaként 1923-ban elindított irodalmi-kritikai folyóirat, a Napkelet kiadója jelentetett meg. A Magyar irodalmi lexikonban nemcsak szerzők, de művek is kaphattak címszót (a Toldi szerelmét például akkora terjedelemben ismertették, mint a különben kiemelten kezelt Gárdonyi Géza teljes életművét). A leginkább előnyben részesített szerzőknek a szócikkében közlik az aláírását is, valamint elkülönítve élet-, illetve pályarajzát. A Benedek Marcell-féle lexikonnak ellenben külön aláírásoldal-, illetve fényképmelléklete van, a szerzői szócikkek pedig kiemelt esetben kis portrégrafikát is tartalmaznak. A Napkelet Lexikona általános műveltségi lexikon, ugyanakkor sok élő író szerepel benne, gyakran csak néhány sornyi ismertetésben. Néhány íróról itt is közölnek képet. A Magyar irodalmi lexikonban a szignóval kiemelt élő szerzők között a szócikk hosz- szúsága a következő sorrendet állítja fel: Herczeg Ferenc (két hasáb), Rákosi Jenő (másfél hasáb), Ambrus Zoltán, Kozma Andor, Pintér Jenő (egy-egy hasáb), Berde Mária, Berzeviczy Albert, Makkai Sándor (háromnegyed hasáb), Gulácsy Irén, Molnár Ferenc, Reményik Sándor, Szabolcska Mihály (fél hasáb). Mint látható, a szignóval kiemeltek között nincs nyugatos szerző, Ambrus és Molnár ugyanis határeset, hiszen ők, bár Nyugatszerzők, tagjai voltak a „hivatalos" irodalmi egyesületnek, a Kisfaludy Társaságnak is. A szépírók közé értekezőként az Akadémia elnöke (Berzeviczy) és a lexikon egyik irodalomtörténész szerkesztője (Pintér Jenő) került be. A rangsor elejéhez tartozik még szignó 16 Horváth János: Két korszak határán. Előszó. In: Horváth János irodalomtörténeti és kritikai munkái. V. Budapest, Osiris, 2009. 234. 46
