Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Dobozi Eszter: Stoppos a XIX. századból; Egy népdalra; Egry József: Szent Kristóf a Balatonnál (versek)
Egy népdalra „Az hol én elmegyek, még az fák is sírnak..." Ott, ahol én jártam, ma már nincsen út se, nem hajt semmi arra, mögöttem nincs farkas, fölöttem se holló, csak a fű nő, csenkesz s kalászhányó per je, lábnyomok nem futnak se oda, se vissza, gépdobok poklában vergődik egy levél, erezete még zöld, szára is eleven, de a szárnya sebzett, hulló angyal-pászma húz át a sötéten: egy lesz - nedves földdel kökényszínű égbolt. Egry József: Szent Kristóf a Balatonnál Bálint születésére A végtelenségen ki hozott át, Fiú? Kié a vállgödör, melyben ott csücsültél? Ki karja tartott meg, s aki vont magához, ki volt? Kié a test, az oszlopmagas törzs? Honnan támadt az a kolosszusi erő, mely - egész világot - úgy hordozott, cipelt, mégis mint a pihét, s benne mintha minden esendőség súlya volna összegyúrva. Ami csak létező: élet és a halál e kicsinybe volna belehömbölgetve, mert kétségünk sincsen, hova fut az az út, és a végkifejlet nagyon is ismerős, de mindezeknél is izgatóbb: a „Honnan?". Honnan indultál el, Fiú? Honnan hozod a jelet arcodon, s ki néz a szemedből? A kezdet és a vég Teveled üzen így? 13
