Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 4. szám - Szabó Gábor: Április 14., mint június 16. (Esterházy Péter 60. születésnapjára)
A szöveg az 1950. április 14-én - s mint rögtön az első lábjegyzetből megtudjuk, e dátum „E. P. születésnapja " - történt események újságcikkekből összeollózott sora, vagyis a történeti emlékezés tere, amely a társadalmi, politikai, kulturális viszonyok hálózatának függvényében helyezi el a születés aktusát. Mintha a világ minden egyes eseménye csupán ennek a pillanatnak az előkészítésére szövetkezett volna, gondos előzékenységgel ám eltökélten jelölve ki a születés elkerülhetetlen és szükségszerű bekövetkeztét. A világ az „én" világrajövetelének segítőkész díszleteként jelenik meg, mint harsány és ígéretes színpad, ahol minden kellék a drámai csúcspont eljövetelét szolgálja. Esterházy szövege azonban - ahogy az imént Lejeune kapcsán említettem - már magán viseli a rendezői emlékezet akaratlagos módosításait, hiszen jó néhány megidézett esemény - legalábbis a hivatalos történeti tudat normái szerint - nem az 1950-es évhez kapcsolódik. így pl. Hamvas Endre Csanádi püspököt 1951-ben veszik házi őrizetbe, és csak ez év júniusában bocsájtja ki a kormánnyal lojalitást vállaló nyilatkozatait, aminthogy a Sztálin bírálatával kapcsolatos sorok sem születhettek 1953-nál előbb. Emellett a szöveg bizonyos megjegyzései szintén az íródás jelenidejének értékkategóriáit érvényesítik, a „Lábjegyzetek az európai olvasóknak, akik vagyunk" mondatban megfogalmazódó kulturális identitás felvállalása például bizonyosan nem kapcsolható az 1950-es dátumhoz. A laza illesztésű szövegdarabok egy halmaza tehát egy későbbi tudás által befolyásolt és átszínezett emlékezésformát teremt, egy már megmunkált világ képzetét vetíti vissza az eredet alapvetően „nyers" pillanatába, amellyel, bármennyire is igyekszik, soha nem kerülhet fedésbe. A „milyen is lehet a Lét, mielőtt elgondolnám?" kérdése nyilvánvalóan öncsaláson alapul, amely megfeledkezik a kezdet - ahogy Merleau-Ponty írja - tudás előtti állapotáról, és abba az illúzióba ringatja magát, hogy reflexivitása valaha is egybeeshet az azt létrehozó „konstitutív princípiummal." A szöveg modalitása ezért érezhetően megteremt egy határozott distinkciót az írás és a történések jelene közt, hiszen a lelkesült hangnem, az ötvenes évek berendezkedésének ájtatos reprezentációja ugyan nem foglalja magába azt a későbbi pozíciót, ahonnan nézvést mindez erős revízió alá eshetne, ám az időbeliség beleíródása a szöveg jelenébe mégis igen erős idézőjelek közé szorítja a naivan átszellemült tónust, amit ezzel az ártatlanság ironikus imitációjává értelmez át. A világrajövetel kitüntetett pillanata a szövegben így kontextusok, időrétegek, téves tulajdonítások, pontatlan dátumozások és különböző értékszempontok ütközésének, egybecsúszásának dinamikájában valósul meg, igencsak kétségessé téve az imigyen megszülető én homogén tisztaságát. A pszichoanalitikus elképzelések mellett ezek a körülmények is magyarázhatják a kötetben felbukkanó szimulált identitások, éndublőrök karneváli kavalkádját, akik közül az egyik különösebb köntörfalazás nélkül „egy kis crise d' identité"-ként nevezi meg magát. (Ami, ha az „én" Csokonai Liliként történő egyik későbbi inkamációjára gondolunk, nem is tűnik annyira túlzó diagnózisnak.) A születés napja - a június 16-i dátum méltó párjaként - ironikus módon szintén egyfajta Világnapként jelenik meg a Bevezetés... terében, nem csupán e kötet időviszonyait fókuszálva ezzel, de lehetőséget adva az életmű további fejleményeinek eredetkijelölésére és az önéletrajziság befogadói kódja felőli olvasására is. (E Világnap jelentőségét a szöveg azzal is alátámasztani látszik, hogy a történet végén a szülésbe vélhetően belehal az anya, azaz a világrajövetel és annak reprezentációja expressis verbis „élet-halál" kérdéseként jelentkezik.) 8
