Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 3. szám - Kovács Krisztina: Térkép repedésekkel (Táj- és térképzetek Mészöly Miklós novellájában)
sek, „hanem minden olyasmit is, ami megzavarja a tájékozódást."50 Repedés ilyen módon az idézett „prizmázó-kalapács", a „vagon", a „tereptárgy" és a kocsma „átlátszó függönye". Nyílások a visszatérő motívumok, szereplők is (a piros ruhás, a vakond). A helyek tehát egyrészt elkülönülnek, másrészt egymásban folytatódnak. Az elképzelt, egyetemes térkép időben átjárható, rétegei egymásra csúsztathatok. Az imaginárius világban csak a személyiséget orientáló centrum hiányzik.51 Ahogy a határok tesmészetes velejárója a határvidék, úgy segítenek a tárgyak is a belső történetet felidézni. A tájfilozófia ismert gondolata a vizsgált novellában természetes viszonyulás.52 Az áramló tér jelentésváltozatai, „eltérő" tér- és időviszonyok A visszaérkezés élménye Mészölynél mindig rejtve maradó feladat. Ez az állapot a piros ruhás férfi és a narrátor egyik párbeszédére is illik: „Nem tudja, hol vagyunk?", „Én már otthon."53 A Gogol-parafrázis felerősíti a tényt, hogy az egymásba folyó képeket az idegen érkezésének népszerű toposza köti össze. Bár a bolíviai salaksivatag nem a megérkezés, természetesen az úton levés tere. Mint ahogy az utópiákba érkezés egyik, emblematikus alakzata a hosszú és fokozatosan valószerűtlenné váló úton haladás. Ez történik a modern magyar irodalom egyik ismert nemhely-szövegében. A hasonló jelenetben Déry Tibor G. A. úr X-ben című regényének főszereplője roncstelepen verekszi át magát és jut el X. városba.54 A Térkép repedésekkel utolsó, Hamisregényben közölt változatában ez az utópisztikus jelleg még erősebb. A novella elé illesztett bevezető a láthatatlan és ismeretlen hatalmat megnevező önidézet. A Magasiskola sosem látott funkcionáriusának alakját idézi meg a szöveg: „[...] hiába hivatkoztam a Nagy Beranekra. A Nagy Szemafor hatalmasabb nála [,..]"55 A Hamisregényben a regénnyé olvasás és szerkesztés vágya minden szöveget cím nélkül szerepeltet. Az itt közölt novellaváltozat még erősebben rajzolja körül a konkrétan le nem írható, és csak folyamatos mozgásban megközelíthető helyet. Az áramlások, változások a leíró részekben is megmutatják magukat. Az N kormányzóságba érkező elbeszélő így látja a parókia udvarát: „Különös módon itt minden átmenetibb és pusztulóbb [...]"56 A novella egyrészt a ciklikus, történelmi idő hagyományát idézi meg, másrészt a historikus idő feletti dimenzióban mozog. Mészöly történetfelfogásának hátterében valószínűleg ismét a „francia iskola" eredményei állnak. A közelmúltban kiadott Műhelynaplók az író ilyen tárgyú olvasmányairól konkrét adatokkal is szolgálnak (pl. Raymond Aron: Az értelmiség ópiuma, amelyet a bejegyzések szerint franciául olvasott).57 A címben jelzett repedések olyan térbeli és idősávok, amelyek a helyszínek közötti egyenes haladás formáját alakítják ki. Bár Erdélyi Ildikó ezek funkcióját egy „labirintusszerű szerkesztésmód" létrehozásában látja, a visszautalások egy körkörös struktúrát 50 Mészöly 1977, 263-264. 51 Tolcsvai 60-65. 52 Csejtei Dezső: A táj filozófiája Unamuno esszéiben. Pompeji (9) 1998.1. sz. 66-100., 87. Hasonló megállapítást tesz Zigmanov már idézett munkájában. Zigmanov 2005, 54. 53 Mészöly 1975, 770. 54 Déry Tibor: G. A. úr X-ben. I—II. kötet. Magvető. Bp., 2001.1. k. 19-24. 55 Mészöly 1995, 275. 56 Mészöly 1975, 771. 57 Mészöly Miklós: Műhelynaplók. Szerk.: Thomka B. - Nagy B. Kalligram. Pozsony 2007, 180. 96
