Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Patak Márta: Egy kuplét, nagyságos asszonyom?
Patak Márta Egy kupiét, nagyságos asszonyom?- Úgy látszik, ma se akar kijönni - húzta el a függönyt a férfi, és közelebb engedte az ablakhoz a feleségét. Megállt mögötte, az asszony válla fölött továbbra is a szomszéd ház kerítésén túlra nézett, ahol kikopott a fű, gyalogút keletkezett az ároktól a feketésszürkére hámlott léckerítés kiskapujáig, melyen bejártak. A vállánál fogva gyengéden odébb tolta maga előtt az asszonyt, úgy irányította, hogy ő is jól lásson, ne kelljen ide-oda hajolgatnia, ahogy az asszony jobbra-balra tekergeti előtte a fejét, miközben a kiskaputól a házba vezető gyalogút legmélyére igyekszik belátni. Hiába, semmi mozgást nem észlel, csüggedten megfordul, tanácstalanul a férjére pillant, és mint aki nagy elhatározásra készül, összehúzza magát, a szemét is becsukja, mintha kerülni akarná a férje pillantását, nehogy megint kénytelen legyen engedni neki, és eltökélten kijelenti:- Én átnézek hozzá, akármit mondasz is, átmegyek. A férfi sóhajtott egyet, mintha magában kimondta volna, hogy egye fene, ha ennyire akarod, menj, én bizony nem megyek, inkább szólok a rendőrségnek, közterület-felügyelőnek, jegyzőnek, polgármesternek, körzeti orvosnak, bárkinek, de én meg nem nézem, aztán tűnődve elfordult és hallgatott. Megfordult a fejében, hátha elvitték a gyerekek, csak nem szóltak át. Nem voltak itthon, nem hallották a kiabálást, hátul voltak, éppen málnát szedtek, vagy ami dolguk éppen akadt, azt csinálták. Ki lesegeti folyton, hogy mit csinál a szomszédja! Van őneki elég gondja, nem az a legfontosabb dolga, hogy nézegesse, mit csinál a szomszédban az a totyakos vénember! Különben is, vannak a faluban rokonai, a gyerekei se laknak messze, harminc kilométerre innen, nem igaz, hogy időnként nem képesek rányitni az ajtót, miért neki, a szomszédjának kell tömi rajta a fejét, hogy mi van vele!- Akármit mondasz, én akkor is átmegyek! - indult el az asszony, mire a férfi egy mozdulattal előtte termett, útját állta, még mielőtt az asszony az ajtóhoz ért, két kézzel megfogta a karját, maga felé húzta, majd összevonta szemöldökét, szúrós tekintettel ránézett, de csak egy pillanatig bírta. Inkább könyörgőre váltott.- Ne! Várjunk még holnapig. Abban bízott, hogy holnapig történhet valami, megjelenik az a vénember, átkiabál megint, hogy szomszédasszony, ezt hallgassa meg, most jutott eszembe, ezt még nem danoltam el magának, vagy egyszer csak felbukkan az öreg zöld dzsip, jön az erdész, aki szegről-végről rokona, valami unokaöcsféle, és mondja, 6
