Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 2. szám - Rigó Róbert: A Kecskeméti Népbíróság néhány ügye

elnöke, aki a felszabadulásig volt a szervezet elnöke. A MONE kecskeméti szervezetének működése nem volt demokráciaellenes, mindössze a kötelező közgyűléseket és néhány közegészségügyi előadást szervezett. A zsidókat nem üldözte a helyi MONE, a szervezet működésének nem volt jelentősége. Dr. Cserey-Pechány Albin34 kórházigazgató főorvos kijelentette, hogy a MONE utol­sóként megalakult szervezete volt a kecskeméti, ekkor is csak felsőbb nyomásra hozták létre. A MONE helyben nem volt zsidóellenes szervezet, alig volt működése. A szervezet részben Matolcsynak köszönhetően nem volt demokráciaellenes, ezért a szélsőségesek támadták is. Dr. Róth Miklós izraelita orvos vallomásában elmondta, hogy 1942-ig, míg itthon volt, nem érzékelte a MONE működését. Nem érezte e szervezet káros hatását, vagy mellőzé­sét a zsidó orvosoknak. Őt Matolcsy segítette és támogatta, a „zsidókkal szemben sem volt demokráciaellenes Dr. Nagy György igazságügyi orvos szakértő kifejtette, hogy Budapestről, a központi szervezettől többször sürgették, hogy Kecskeméten is alakítsák meg a helyi MONE-t. Mielőtt Matolcsyt megválasztották volna az egyesület elnökének, a kecskeméti zsidó orvo­sokkal közölte, hogy őt jelölték erre a tisztségre. Jelölését a zsidó orvosok is támogatták, mert személyében biztosítékot láttak arra, hogy a szervezet működésében a szélsőségek nem jutnak érvényre. A szervezet nem igazán működött, a zsidó orvosokat nem külön­böztették meg hátrányosan Kecskeméten. A budapesti kollégák rossz néven vették, hogy Kecskeméten 1919 óta nem alakult meg a helyi MONE. Tóth László polgármester vallomásában elmondta, hogy nem ismerte a helyi MONE működését. Nem tud róla, hogy a zsidó orvosokat bármiben is korlátozták volna Kecskeméten. Nem tud Matolcsy demokráciaellenes tevékenységéről sem. Matolcsyt az igazolóbizottság igazolta, és a Kecskeméti Orvosok Szabad Szakszervezete is kérte szabadlábra helyezését. A város meghatározó személyei is kérték Matolcsy szaba­don bocsátását. Dr. Gereben János népügyész35 aláírta a közjegyző előtt, hogy Matolcsy ártatlan, mellette Rigó Ferenc, Reiszmann Gyula és Reiszmann Andor is. Blau László deportált is aláírta, aki arról is nyilatkozott, hogy zsidó orvosokkal (dr. Balázs, dr. Moskovits, dr. Hirsch) jó barátságban volt Matolcsy. A Kecskeméti Népügyészség 1945. október 11-én ejtette a vádat és kérte az eljárás megszüntetését. Az indoklásban leírták, hogy Matolcsy a MONE elnökeként segítette a zsidó orvosokat. Dr. Róth Miklós zsidó segédorvost is alkalmazta, segítette és támogatta. Segítette a szegény betegeket is, a harcok alatt is ellátta hivatását és védelmezte a betegeit. A saját élelmiszeréből etette a betegeket, és családja hazatéréséig nem fogadott el honorá­riumot.36 Matolcsy Károly azon kevesek közé tartozott, akinek a vádját ejtette a helyi nép­ügyészség. Ezt elsősorban annak köszönhette, hogy helyi és országos szinten is jelentős 34 Dr. Cserey-Pechány Albin Pozsonyban született 1892-ben, 1914-ben szerzett orvosi diplomát Budapesten. Az első világháborúban több kórházban dolgozott, majd Budapesten. 1922-ben került a kecskeméti kórházhoz, amelynek 1923—40-ig igazgató főorvosa volt. Tudományos írásai különféle szaklapokban jelentek meg. Pétemé 59. o. 35 Dr. Gereben Jánost 1945. április 29-én nevezték ki népügyésszé. 1907. december 28-án született Lajosmizsén. 1925-ben érettségizett Kecskeméten, ezt követően a Kecskeméti Jogakadémiára járt, majd 1929-ben a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen jogi és államtudományi doktorátust szerzett. 1934-ben tette le az egyesített ügyvédi és bírói vizsgát. 1937-ben házasságot kötött Kozma Mártával. Amíg ki nem zárták az ügyvédi kamarából, ügyvédként dolgozott. 1940. szeptember elseje után kisebb-nagyobb megszakításokkal munkaszolgálatot teljesített. 1944. december 7-én a Németországba irányított századától megszökött és beállt a Vörös Hadsereghez. 36 BKMÖL XXV. 18. A Kecskeméti Népbíróság iratai 144/1945. Dr. Matolcsy Károly ügye. 72

Next

/
Thumbnails
Contents