Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - SZÁZÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP - Sümegi György: Zárójelentés kecskeméti művésztelepi kutatásaimról

A vezető művésztelepi programot is alkotó mester (rajta kívül még Falus Elek és a Kós Károly-Györgyi Dénes építészpáros írt programot) művein kívül Perlrott Csaba Vilmos munkái képviselték a legfontosabb értékegyüttest. Ennek fölismerésében is a feleségem segített, ahogy a Perlrott gyűjteményes kiállítás létrehozásában 1972 tavaszán, mivel tartalékos tiszti továbbképzésre hívtak be a kiállítási munka dandárja idején. A hazai múzeumok Perlrott művei kölcsönzése, ily módon az egyes gyűjtemények megismerése mellett Perlrott első felesége, a Kecskeméti Művésztelepen Iványi tanítványi köréhez tartozó Gráber Margit festőművész segített további művésztelepi információkhoz (Kmetty János, Járitz Józsa, Érchegyi Irén, Steller Gizella stb.) és művekhez (Galimberti Lanow Mária pl.), amelyek a múzeumi gyűjteményt gyarapították.

A múzeumi, gyűjteményfejlesztői, kiállításrendezői (Bács-Kiskun megye múzeumaiban, Bajától Kiskunhalasig, Kalocsától Kiskunfélegyházáig) munka mellett maradt csak idő kutatásra a Kecskeméti Levéltárban és az ország múzeumai adattáraiban, az MTA Művészettörténeti Kutatóintézetében, az Országos Széchényi Könyvtárban. A Kecskeméti Művésztelepen készült, egy-két múzeumban fönnmaradt művekből kiállításokat lehetett ugyan csinálni évfordulókra, de egyfajta általam vágyott és elképzelt teljességet nem tudtak megmutatni ezek a korábbi összeállítások. Egyre több művész - vagy még csak képzőművészeti főiskolai hallgató - neve bukkant föl a művészteleppel kapcsolatosan, és mindegyikhez próbáltam műveket, Kecskeméten fogant alkotásokat társítani. Mindig ez a legnehezebb munka, hiszen sokféle oka lehet annak, hogy nem maradtak közgyűjteményben vagy kecskeméti (esetleg máshol gyűlő) magánkollekciókban az ott született, az ott létrejött műalkotások. Ráadásul az is mindig nehéz kérdés, hogy bizonyosan mely művek születtek a Műkert árnyas fái alatt vagy műtermeiben. Ha a motívum (pl. a Műkert virággruppos, gondozott részlete, művészvilla, jellegzetes, azonosítható városrészlet, pl. templom, a barátoké, piaristáké, a Czollner téri, vagy a cigányváros) vagy portré esetében a megjelenített személy bizonyosan kecskeméti, bizonyító értékű dokumentum híján még akkor sem lehet száz százalékosan kijelenteni, hogy ott is készült a mű.

Az alkotó gyakran magával vitte a témát, akár a már kiérlelt kompozíciót rajzban, vagy csupán az emlékezetében, a vizuális memóriájában (tudjuk, hogy a képzőművészeké általában erős), s csak máshol és csak később adódott lehetősége a mű létrehozására. Előfordulhat, hogy sokáig, akár évekig „hordja magában" a témát, s aztán egyszer mégiscsak művé érik, kompozícióvá sűrűsödik.

Hogy még fokozzam - egyébként mindig az élet, maga a valóság a legjobb fokozó azt is mondhatom, nem minden festményt az hozta létre, aki aláírta. Herman Lipót említi a Naplójában, hogy megrendelésre kecskeméti portrét festett Iványi Grünwald helyett, s persze megkapta érte a maga közreműködői járandóságát, de a képet Iványi szignálta. Mostani tudásom szerint az egyik legnagyobb magyarországi magángyűjtemény, az Antal-Lusztig kollekció bajuszos, majd' egész alakos férfiportréjával vélem azonosnak ezt a kétkezi, Herman-Iványi-festményt. S még valami Iványiról. Egy 1917-es interjújában nyilatkozta: „a kész képeket mindjárt Pestre viszem a műkereskedőmhez, főleg azért jó a Kecskeméti Művésztelep, közel van Pesthez, amellyel állandó telefoni összeköttetésben vagyok". S ha egy kompozíciót eladtak - gondolhatjuk tovább -, akkor a sikeres művet azonnal újrafestik, azaz Tornyai János kifejezésével: gürcölnek. A korban általánosan elfogadott s elterjedt gyakorlat volt, hogy az eladott (tehát sikeres!) kompozíciót újrafestették (másolták, variációt készítettek róla, duplikálták - még a fogalmilag adekvát kifejezését sem könnyű megtalálni eme jelenségnek) az újabb értékesítés reményében. Ha egyszer elkelt, hátha ismét sikerül. Ebből a praxisból következik, hogy több ismert festménynek variációi kerülnek elő, válnak ismertté a későbbi évtizedekben. Az önmásolás alól talán egyedüli kivétel Nagy István, akiről éppen Tornyai János elismerőleg jelentette ki: „soha nem gürcölt".

97