Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - SZÁZÉVES A KECSKEMÉTI MŰVÉSZTELEP - Sümegi György: Zárójelentés kecskeméti művésztelepi kutatásaimról
Sajátos a helyzet a csendéletekkel, mert csendéleti tárgy szinte bárhol összeállítható, hacsak nincs külön helyjelölő, helyhez (vagy személyhez, tárgyhoz) köthető motívuma, akkor kiállítási jelenlétét vagy más módú kapcsolódását egyaránt bizonyítani kell. Legalábbis érdemes, hiszen csak így lehet meghatározni a műtárgyaknak azon körét, amelyek éppen a kecskeméti kolóniához kapcsolhatók. Csak két példa: a kecskeméti témákat, ottani élményeket azon alkotók hordozzák tovább s mélyebben magukban, akiknek Kecskemét alap-képzés, fundamentális élmény volt és maradt egy életen át. Ilyenek elsősorban a Révész-iskola egyes tagjai (Csizmazia Kálmán, /balatonfűzfői/ Farkas István, Csillag József, Bajnai Tóth Lajos stb.), míg mások utaztak, világot láttak, újabb és újabb művészeti és életbéli élményekkel telítődtek, s ezek ráépültek a kecskemétiekre, amelyek már átírtabban, csak közvetettebben (akár már alig fölismerhetően) jelentkeztek csupán egyes későbbi műveikben (az első korszak alkotói nagy részénél). Érdekes jelenség a csendéletek kecskemétiesítése. Galimberti Lanow Mária kétoldalas festménye egyik felén nagybányai tájkép, a másikon jól megépített, konstruktív csendélet. Ez utóbbi kecskeméti készülését Gráber Margit egyértelműen állította. így Lanow Mária ugyancsak 1916-os csendéletei és kompozíciói (lásd A Tett 1916-os évfolyamát) e körbe illeszkednek, vagyis nagy valószínűséggel kecskemétiek. E szerint az 1916 nyarán a Kassák házaspárral a Műkert árnyas fái alatt hűsölő és dolgozó képzőművészek egy részének a művei nemcsak ottani fogantatásúak, hanem Kassák lapjában, A Tettben meg is jelentek (Dobrovics Péter, Erős Andor, Galimberi Lanow Mária, Pászk Jenő, Uitz Béla). Vagy Pál Franciska Kecskeméten festett aktkompozíciója felismerhetően, azonosíthatóan megfogalmazódott az egyik csendéletén, amelyet éppen emiatt azonosíthatunk kecskemétinek. Van az azonosításnak egy abszolút egyértelmű mutatója: a művész szignatúrájában (vagy a mű hátoldalán fölírva, esetleg kiállítási cédulán) szerepel a kecskeméti helyszín megjelölés. Legutóbb így sikerült azonosítani Ferkai Jenő, Janesitz Henrik, Lehel Mária, Bálint Rezső, Demény Ottó egy-egy fontos művét. Ha lehetne versenyeztetni a város nyújtotta festői témákat a műveken való megrögzítésük sűrűsége szerint, persze kiterjesztve a művésztelep teljes idejére - bizonyosan a Barátok temploma műemléki, vizuálisan a legszuggesztívebb együttese (a legkorábban piaci szereplőkkel, pl. Iványi Grünwaldnál) lenne az első helyezett, mert ezt a legtöbben és legtöbbször rajzolták, festették. A városképek azonban akkor szaporodtak el nagyobb mértékben a műtermésben, amikor a konzervatív ízlésű vásárlási bizottság a kezdő években létrejött, modern, a konvencionálistól eltérő, dekoratív alkotásokból a Nemes Marcell-adományhoz fűződő éves műtárgyvásárláson alig-alig tudott megfelelő műveket vásárolni. 1913-ban találták ki, hogy a kecskeméti városképnek a meghatározó és jellegadó elemeit megfestetik. Ezen művek elsősorban templomokat (Perlrott Csaba Vilmos, Kmetty János stb.), azok meghatározó jelentékenységű épült környezetét, egyes új épületeket (Luther-palota) vagy a Vásárteret, netán temetőt (Erős Andor) vagy jellegzetes tömböt (Donkanyar) vettek tárgyuknak. A Kecskeméti Művésztelep 35 éves működése során legalább ezzel a műtípussal, a városképpel mint műfajjal szervesen kapcsolódik a várostörténethez, pontosabban: a településtörténethez. Illeszkedik egy a várost szabaduló céh mesterleveleken megjelenítő városképsorba (az első ilyen Prixner Gottfridé 1809-ből), városkép-együttesbe, ráadásul úgy, hogy e művek művészi színvonaluk szerint a városképek legkiemelkedőbb darabjai. A kecskeméti városképet, a város ikonográfiáját a legmagasabb vizuális fokon (persze azért művészenként eltérő színvonalon) a művésztelepen készült rajzok, festmények hordozzák (Bálint Rezső, Demény Ottó, Erős Andor, Herman Lipót, Iványi Grünwald Béla, Kmetty János, Nikolszky Jenő, Noll József, Perlrott Csaba Vilmos, Franz Plischke stb.). Mindezeken belül sajátos történet a közel húsz Perlrott-városképé (kiállítva: Bozsó Gyűjtemény, 2010), amelyek alkotójuk 98
