Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Simoncsics Péter: Egyéniség és professzionalizmus (Lotz Jánosról és Weöres Sándorról)
tényleges nyelvi világa - német nevelőnők ide, francia nevelőnők oda - magyar volt és irodalmi, Lotzé viszont születésétől fogva kétnyelvű, német és magyar, és gyakorlati. 3. Lotz János, miután bejárta a Magyarországon bejárható oktatási rendszer összes stációját és a legmagasabb fokon elsajátította a módszeres gondolkodás mesterségét, 23 évesen külföldre, Svédországba került, ahol szembesülnie kellett egyik anyanyelvével, a magyarral, amelynek tanáraként működött - éppen abból a szempontból, hogy miként tegye megközelíthetővé idegenek számára. Tanulmányaiból azt szűrte le, hogy az első látásra kaotikusnak tűnő vizsgálati tárgy, legyen az történelem, nyelv, élő vagy élettelen természet, akármi mögött vagy alatt valamilyen rendszernek kell lennie. Kutató tudósi alapállásából kiinduló törekvése az volt, hogy eljusson az érzékelhető káoszból a megérthető rendig. Élete fő művével, magnum opusával, a Stockholmban 1939-ben kiadott Das ungarische Sprachsystemmel 26 éves korára már kész volt, amelyhez aztán élete végéig vissza-visszatért. Ez a makacs jobbító törekvés nagyon jellemzi az ő küzdelmes útját a mindennapok káoszából egy időn kívül álló rendezettebb világ felé. Egész oeuvre-jében föllelhető ez a tendencia, amelyet nyelvi vonatkozásban a szabályos és kivételes jelenségek ellentétében lehet megragadni. Lotz János egyforma érdeklődéssel viseltetett a szabályos, és ezért kiszámítható formák és a kiszámíthatatlan kivételek iránt. A nyelvben ezek ellentéte és aránya különösen fontos: a szabályosságok ugyanis lehetővé teszik a nyelv egészének átláthatóvá tételét, s általa egy koherens szabályrendszer, grammatika összeállítását ld. az analógiák, az ismétlődő minták példáját, ami viszont a kivételeket illeti - minthogy a szabályosokhoz képest ezeknek van információtöbblete -, ők teszik életszerűvé, ők tartják életben a nyelvi rendszert. Mitikussá növelve az összevissza felszín és a rendezett mélység ellentétét, és a görögökre gondolva mondhatjuk, hogy a kihívás, ami nyelvtanítóként érte, a káosz és kozmosz ellentétében mutatkozott. A görög KÓopoQ egyik jelentése a 'rend, rendezettség' mellett - tőle nem függetlenül - az 'ékesség, dísz' is. Jelképes ereje van annak is, hogy a nyelvi rendezettség példájául elemzésének tárgyát éppen József Attila 1923-ban írott szonettkoszorújában, A Kozmosz énekében találta meg. A II. világháborúig ez volt a magyar költészetben írott egyetlen szonettkoszorú, és azóta is csak néhány ilyen alkotás született. A szonettkoszorú az európai kultúra görögökét és rómaiakét követő harmadik virágkorának, az itáliai reneszánsznak a poétikai alakzata, amelynek szabályait Lotz első intrádára a következőképpen adja meg: „I. A szonettkoszorú tizenöt szonett sorozata, amelynek kompozíciós szabályai a következők: (a) Az első tizenhárom szonett utolsó sora megismétlődik a következő szonett első soraként, és a tizennegyedik szonett utolsó sora azonos az első szonett első sorával; (b) Az utolsó szonett (az iín. mesterszonetf) az előző tizennégy szonett - a szonettek sorrendjében összeállított - kezdősoraiból áll. Ez a szonettkoszorú leírásának szokásos módja. II. De a mesterszonettet is lehet a leírás alapjának tekinteni (ez a megközelítés a mesterszonettnek a mű egészében betöltött központi szerepét hangsúlyozza): (a) Egy-itt mesterszonettneknevezett-szonett minden sorához egy másikszonett (alapszonett,) kapcsolódik, s ezek a mesterszonett sorainak sorrendjében megelőzik a mesterszonettet. (b) Az alapszonettek közti összekötő kapocs az, hogy mindegyikük első sora a megelőző utolsó sorának ismétlése. Az első szonett első sora azonos a tizennegyedik szonett utolsó sorával, s így kör alakban kapcsolódnak össze." (Lotz 1976: 258-259). Lotz János tanulmánya, amelyet egy barátjával, Dóczi Györggyel közösen készített népművészeti ihletésű ábra egészít ki (ld. a színes mellékletet), a matematikai logikát alkalmazva írja le a verstani alakzatok és a magyar népművészet motívumaiból gonddal válogatott díszes mintázat közti „izomorfizmust". Az 1965-ben készült tanulmányt és a benne közölt színes ábrát nézve négy dolgot emlelek ki: (1) hogy a verstani alakzatoknak vizuálisan megfeleltetett ábra „fordítás", s 82
