Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Simoncsics Péter: Egyéniség és professzionalizmus (Lotz Jánosról és Weöres Sándorról)
Simoncsics Péter Egyéniség és professzionalizmus Lotz Jánosról és Weöres Sándorról Kosztolányi Dezső és József Attila kapcsán 1. Képzeljük el, milyen perspektívái lehettek egy falun nevelődött parasztgyereknek a múlt század 20-as éveinek közepén. Iránymutatónak adódik elsőként az évszázados, sőt évezredes hagyomány, hogy „parasztnak paraszt legyen (maradjon) a gyereke is". És ha máshoz is van tehetsége mint a földműveléshez? Akkor is! Már az ritka kivételnek számított, ha fölsőbb iskolába küldték. Igényesebb, az orruknál messzebb látó gazdák gyerekeiket az akkori középosztály számára alapított polgári iskolába adták, ami szinte szakításszámba ment a hagyományos paraszti élettel, amennyiben a gyerek távolabb került a szülői háztól, rendszerint a közeli kisebb-nagyobb városba, s így elszakadt a gazdaságtól, ahol pedig használni tudták volna már 12 éves korától fogva, s ahogy szokás szerint használták is. A polgári iskola amellett, hogy társadalmi rangot jelentett, mindenekelőtt műveltségbeli színvonal-emelkedést ígért, többek között azzal, hogy bevezette diákjait az urbanizáció világába (modem higiénia, közigazgatási ismeretek, könyvelés, piaci ismeretek, banki tranzakciók stb.), ezt követték a gazdafiúknál különböző mezőgazdasági („aranykalászos") tanfolyamok, melyek végeztével visszatértek szüleik gazdaságába, amelyet nagyjából 20 éves korukra - legalább elméletben - készek voltak a korábbinál magasabb színvonalon vezetni. Kitérő: az általános hadkötelezettség ugyan fönnállott, de Lotz János korosztályát még talán nem hívták be katonai szolgálatra, mert betartották a trianoni szerződésben előírott, a hadsereg létszámára vonatkozó korlátozást. A későbbi korosztályokat azonban már igen. A katonaviseltség pedig bizonyos értelemben az „érettség", az önálló életvitelre, gazdálkodóknál a gazdaság vezetésére való alkalmasság mércéje is volt. Ennek megfelelően mondhatjuk, hogy egy gazdafiú nagyjából 23-25 éves korára lett, lehetett teljesen kész arra, hogy szülei gazdaságát vezesse, hogy a „maga ura lehessen". Talán ezzel a nemzedékeken keresztül hagyományozódott időbeosztással magyarázható, hogy Lotz János is pontosan ekkorra lett „kész ember", bölcsészdoktor, illetve készült el élete nagy művével, a Das ungarische Sprachsytemmel. Lotz János szülei világlátott emberek voltak, megjárták Amerikát, ahol fiuk született is. Mindez jele annak, hogy vállalkozóbb szelleműek voltak még a föntebb jellemzett gazdáknál is, ami megmutatkozott abban, hogy kimagaslóan értelmes fiukat tanítója javaslatára hajlandóak voltak a Somogyvámostól „messzinek" számító bonyhádi gimnáziumba adni, mert akkoriban a felekezethez tartozás a mainál erősebb kötelék volt, s evangélikus gimnáziumot közelebb nem találtak. Nemcsak a gimnázium volt messze, hanem időben távoli volt az az életpálya is, amivel egy gimnáziumi érettségi „kecsegtetett", ami akkoriban csak „Kedvcsináló" előadás a Lotz János Nyári Diákegyetem 2009. augusztusi előadásait tartalmazó kötethez a Deák téri Evangélikus Iskola és Gimnázium könyvtárában 2010. március 11-én 79
