Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató (A tradíció még feltámasztható?)

A 16. században tengeribarack és Woyssel Magyar kajszija már volt az Alföldön. Érdemes a török kajszi hazai meghonosodását is bemutatni. A török birtokolta területen Tolna, Kecskemét és változó hovatartozású Gönc volt a kajszik első termesztőhelyei. A török specialista, kajszikutató Asma írta 2000-ben megjelent Kayisi yetifiiriciligi (Termesztett kajszi) című könyvében, de újból szóba hozta egy másikban is Asma professzor (2002) Mzgmig-ben (Tengeribarack) fontos adatot közölt török levéltári források felhasználásával.

Nevezetesen, a török nemesítő említi Evlia Cselebi feljegyzését, nevezetesen, hogy 1661 táján már Maiatyában és Magyarországon, Tolna városában művelni kezdték a kajszit. Úgy informálták a török utazót „a birodalmi emberek, hogy a távoli országba 1541 után hozták az első oltóvesszőket. A Dunán a török hivatalnokokat szállító flottilla katonái hagyták Tolna városában az első oltóvesszőket.''

A honosítása biztosan sikerült, mert később szintén, mint protestánssá lett hely (fokozott gazdasági szabadságot élveztek a török uralom alatt), Kecskemét is meghonosította a kajszit - egy évszázaddal később. K. Gesner Horti Germaniae-ban (1561) a kajszit „magna et optima" jelzővel illeti, de ennek a magja keserű, nem lehet az igazi kajszi, inkább valamelyik Rózsabarack. Nagyon becses forrást idéz Szabó Kálmán. 1638. évi szolgálati jegyzőkönyvben olvasható: „Fodor Benedeket Tolnára küldvén barack fiatalokat venni, költött dénár 20." Előbb nem lehetett, mert 1598 októberében, amikor Ahmed pasát Szulejmán pasa váltotta a budai székben, Kun János kecskeméti bíró fél zsák almát, 11 pint bort és cseresznyét vitt Budára, vagyis barackot még nem... „Innen azután eljutott az Kiskunhalasra, majd pedig Göncre is!" (Ugyanis a királyi adószedők az Alföldre is lemerészkedtek, s hoz- ták-vitték az adót, s a terményeket...)

Viszont Lippay a Posoni kertben (1667) már 4, majd később Leibitzer 7 sárgabarackfajtát ismertetett. Két évszázad alatt igazi hungaricum lett, Entz lelkesen is írta: „Valahára értem profán pomológ létemre, vájjon mikép csábította el Éva anyánk szegény gáláns urát egy almával. Nem alma volt az, mert annak valahogy csak ellenállandott, bármi sokat ígérő mosollyal nyújtottak volna neki, hanem kajszibarack és pedig valóságos Magyar kajszi, mely a mai nap is magva után jobbára egész eredeti jóságában szaporítható, s annak következtében már Adám korában is szintoly jó volt, mint most."

A források szerint a legrégebbi gyümölcsösök Kecskeméten a Körösi-, Vacsi- és Budaihegyek részben (1270-1370 között) alakultak ki, de a nagy lendületet a futóhomokot megre- gulázandó szőlő adta. A kun pusztákon „elhomokosodása" ütemét érzékelteti, hogy 1790- ben Kecskemét határának 1/6-a és 1815-ben pedig 5/6-a homok áldozata lett, pedig már nem volt török és a Kiskunság három széke (Halasi, Mizsei és Kecskeméti) 1719-ben 42.896 kh szőlőt birtokolt a Duna-Tisza közén. Ahol megkötötték a homokot szőlővel, gyümölcscsel, csak szigetek voltak a homoktengerben. A 18. századi homokveszedelemnek semmi köze nem volt a törökhöz. Annál inkább van szerepe a visszatelepülő kunok módfelett nagy állattartó életformájának és a klímaváltozásnak (kis jégkorszak periódusa).

Már II. József 1788-ban sürgette a homok megkötését. Az 1807. évi XX. te. kötelezővé tette a homok megkötését. 1791-ben már 21 nmf. (1.465 km2) lett hasznavehetetlenné a Duna-Tisza közén, ebből 12 nmf. (837 km2) Kecskemét határába esett. 1792-1805 között további 2 nmf.-nyi (140 km2) homokterület 6 nmf.-del (419 km2) tovább nőtt. 1817-ben homok már a szántását is megtiltották Matkópusztán. 1825-ben Kecskemét határát 10 szakaszra osztották; a fehér, sárga, vörös és barna homokra ajánlották a szőlőt és gyümölcsöst! így indult meg a „posza avagy fosóhomok" megszelídítése, aminek végén a futóhomok valóban aranyhomokká vált (vö. Szabó 1934). A híre messzire eljutott, ezért a 18. században Grassalkovich Antal hg. kecskeméti fákból létesített gyömölcsöst a belga királynak.

72