Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató (A tradíció még feltámasztható?)
Meg kell még emlékezni Schilberszky Károly egyetemi tanárról, aki a kajszibarack-gu- taütés kóroktanával kapcsolatos vizsgálataival európai viszonylatban is elismerést szerzett. A felsorolás nem szakadt meg, Nyújtó Ferenc a nemesítésben, Klement Zoltán pedig a gutaütés kóroktanának tisztázásában alkotott maradandót. A kecskeméti kajszi múltja A Duna-Tisza köze (9200 km2) homoktalajának kiterjedése (kb. 70%-os arányban), természetes növénytakarója és állatvilága adottság, mint az is, hogy a 18-19. sz.-i természeti állapot átformálását a szerencsés véletlenek sora segítette. Zólyomi akadémikus készítette történeti-földrajzi térkép jelzi, hogy a Duna-Tisza közén a Duna medréből kifútt homokon megtelepült gyepvegetáció megvolt a honfoglalás idején (is). A szél formálta mozgó homokfelszín sokfelé a csemozjom talaj termékeny foltjait, réti gyepet fedett be, majd másutt a mélyedékekben az alkálikus víz hatására darázskő halmozódott fel, vagyis buc- kásodott a táj. A homokfelszín azonban egy új asszociációt, társulást is teremtett, a fehér nyáras-borókásokat (maradványai Bugacon és Tatárszentgyörgyön találhatók). Ahol meg homoki tölgyesek, magyar kőriserdők voltak - és hosszú ideig díszlettek, a dunai homok mésztartalma kilúgozódott, s a gyengén savas homok egészen más életfeltételeket teremtett. Nagykőrös környékén, kisebb részben Kecskemét határában is, rátalálhatunk erre a tölgyesek átformálta talajtípusra, mintegy szigeten - más kémiai sajátosságú homok és homokvilág született. 1075-ben I. Géza király adományozó oklevele már Felső-Alpáron szőlőket említ, amely a garamszentbenedeki bencés apátság birtoka volt, akárcsak a homoki szőlők Csongrád városánál. Az Árpád-kor után, 1439-ben Erzsébet királyné a várost Csongráddal együtt 2500 aranyért elzálogosította a Káthai testvéreknek, így megszűnt a két város koronabirtok lenni. A tatárdúlás, majd az 1541-1686 közötti török uralom, továbbá évszázadokon át a seregek vonulása és pusztítása, olykor súlyos dög és tűzvészek károsan hatottak a szőlő- és gyümölcskultúrára. E városok határát, földművelési és állattartási szokásait, valamint a környezetet külön nem terhelték egyéb tényezők, mivel a kunok már legalább 200 éve jelen voltak. S mint állattartó népcsoport, főleg a birkalegelőknek alkalmas gyepet túllegeltetve indították el a homokfelszín lecsupaszodását. Meglepőnek tűnik az a közhely, hogy a puszta, a vadvíz, az ingovány és a szik elhatalmasodása mind a török számlájára írható. Ezt a tévhitet még Erdei Ferenc is átvette a Futóhomokban. O írta a következőt is, ami végképp nem fogadható el: „A Duna-Tisza köze török előtti története csak a tájnak története." (14. o.). A két város elzálogosítása történetük, határhasználatuk hasonlóságát is jelentette, illetve kölcsönhatást teremtett. Szőlő és gyümölcs tekintetében bizonyosan, hiszen a garamszentbenedeki bencés apátság alpári birtoka csak a Csongrád-Ellésmonostor szőlő- gazdasága alapján értelmezhető. Kecskemét legrégebbi szőlőfajtái is onnan kerültek Kecskemét határába. Mint a következők: Basaszőlő, Cigányszőlő, Fehér Bajor, Fekete Bajor, Furkószőlő, Gyöngyszőlő, Kadarka, Karmazsin, Kesely Kecskecsöcsű, Piros Dinka, Rácfekete, Rothadó fehér, Rugós Kadarka, Szegedi fehér, Tóth fekete és Török mazsola (Bende 246. o.). A 16-17. században még egyetlen esetben figyelhető meg csongrádi hatás Kecskeméten, amikor a Pozsony-Szentgyörgy-hegy szőlőfajtái ugyancsak megjelentek a kecskeméti homokon. Mára nagyon kevés maradt belőlük a Csongrád-Öregszőlők Agyagosúti szőlőiben. A sárgabarack, illetve a török időkben már a kajszibarack épp Kecskemétről került Csongrádra, a szőlőkultúrából már csak kevésbé ismert fogások származtak Kecskemétre (pl. heverik típusú szőlőeltartás, mazsolázás a töppedt szemekkel stb.). 71
