Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 12. szám - Surányi Dezső: Kecskeméti baracksirató (A tradíció még feltámasztható?)

Leibitzer 1798-ban 7 barackfajta leírását közölte. Colin (Esterházy Miklós kismartoni udvari káplánja) gyümölcsészeti munkájában (1802) 8 sárgabarackfajtát mutatott be. Bodor Pál pedig kolozsvári faiskolájában szinte mindenfajta gyümölcsöt nevelt, s árjegyzékében (1812) szerepel a Nagy-féle piros oldalú Mandulabarack vagy Kajszin és a Fekete baratzk vagy Baratzkszilva is.

A század derekán két irányzat küzdött egymással, a fajtagyűjtők és Entz Ferenc „kevés, de kipróbált fajtát" propagáló irányzata. Amíg a kor divatjának megfelelően termesztőink nagy része kedvtelésből tömegesen hozatta meg az olasz és a francia barackfajtákat, Entz ezek közül mindössze csak a Kis korai kajszit, a Nancyt, az Angoumoist, az Ananászt és az Ambróziát ajánlotta és ismertette, viszont annál lelkesebb apostola volt a hazai őshonos fajtáknak.

Utánozhatatlan humorával átköltötte Adám és Éva paradicsomi történetét. „Valahára értem, profán pomológ létemre, vájjon mikép csábította el Éva anyánk szegény gáláns urát egy almával. Nem alma volt az, mert annak - akkor még éretlen és fanyar lévén - valahogy csak ellenállandott, bármi sokat ígérő mosollyal nyújtották volna neki, hanem kajszibarack és pedig valóságos Magyar kajszi, mely mai nap is magva után jobbára egész eredeti jóságában szaporítható, s annak következtében már Ádám korában is szintoly jó volt, mint most."

Azt írja, hogy „Európában Magyarország a kajszibarack valódi hazája." Tőle származik a Magyar kajszi első pontos leírása.

Kortársa volt Rakovszky Géza, kocsóci (Trencsén m.) gyümölcstermesztő, akinek a nagybani termesztésre engedélyezett Rakovszky kajszit köszönhetjük. Magyar Gyula kertészeti tanintézeti tanár és nemesítő, aki a modern magyar gyümölcstermesztés egyik legalaposabb ismerője volt, a nagyüzemi termesztésre engedélyezett kajszibarackfajták törzskönyvezésével, az egész kajszibarack-problematika alapos és ma is sok részében helytálló elemzésével sokat tett a magyar kajszibarack-termesztés ügyének.

Bereczki Máté barackkal kapcsolatos tudományos, elsősorban élettani, a fagy kártételével és az alanyok jóságával kapcsolatos megfigyelései értékesek. Említésre méltó a rendkívül éles látású Csókás József kecskeméti kertgazda neve, aki az 1870-es években számos közleményben foglalkozott a sárgabarackfa életével, alanyaival és szaporításával.

A 19. század végén Rudinai Molnár István a községi faiskolák létesítésével, Angyal Dezső pomológiai és kertészeti tanári működésével helyes irányba terelte a magyar sárgabarack termesztését. 1875-től a filoxéra pusztítása nyomán fellendült az alföldi szőlőtermesztés, s vele együtt mindkét barackfaj termesztése is.

A fajták kiválogatását és a legértékesebbek törzskönyvezését az 1928-ban alakult Országos Pomológiai Bizottság vállalta fel. A fő fajták a faiskolákban: Ambrózia, Ananász, Blanchet, Borsi rózsa, Bréda, Hankovszky-féle rózsa, Hollandi muskotály, Kancellár, Kecskeméti korai, Késői rózsakajszi, Korai nagy barack, Korai piros, Liabaud, Magyar kajszi, Montgamet, Mund, Nagy cukorbarack, Nagyszombati, Nancy, Onossay kajszi, Óriási kései kajszi, Pirospofás és Rakovszky kajszi.

Értékes nemesítő munkát végzett Hankovszky Zsigmond Kecskeméten, nevéhez fűződik egy rózsabarack kinemesítése. Magyar Gyula, a modem gyümölcstermesztésünk egyik legalaposabb ismerője, nemesítette és jól ismerte a sárgabarack termesztési problémáit.

Nem lenne teljes a sárgabarack legújabb kori történetének ismertetése, ha Korponay Gyula (sárgabarack) tájfajta-szelekciót, Szőts Sándor Kajszibarack-termesztés című könyvének útmutatásait, vagy Schilberszky Károlynak a gutaütés kóroktanával kapcsolatos vizsgálatait nem említenénk. Húsz Béla pedig kimutatta a Verticillium albo-atrum szerepét a fák pusztulásában.

70