Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 12. szám - Iványosi-Szabó Tibor: A kocsma szerepe egy hódoltsági mezővárosban
A hetvenes évektől a kuruc katonák bővítették a rendszeressé váló kéretlen „vendégek" körét. Gyakorta nemcsak a nyilvántartásban tűntek fel együttesen. Létszámuk ugyancsak változó volt, miként az általuk okozott kár is. „Törökök 626 pint, katonáknak 239 pint. Kurucok ittak 1135 pint. Törököknek 575 pint." „Cruczoké pint 372. Törököké, mikor a vajda népe nazur tihajával és szubasákkal itt volt, vesztegettek el pint 498. "73 74 Úgy tűnik, hogy a kuruc katonákkal szemben nagyobb bizalommal voltak, mint a törökkel szemben: 1678. újév napján „Hogy a crucokat megkántálták a deákok, adott a bíró uram is den. 36 a deákoknak és mendikánsoknak. "7i A kuruc csapatokat nemritkán főúri és fejedelmi személyek vezérelték. Wesselényi Pál a hetvenes évek derekán közel egy hónapon át tartózkodott itt csaknem ezer főnyi seregével. Néhány évvel később még rangosabb vezér jelent meg: „1677. Die 25. Januarii: Gróf Tököli Imre uram őnagysága mikor itt volt udvari népével az mezei hadakkal és egyéb alsó végbeli onadi, szendrei hadakkal, feles számú franciával etc. Az feljebb megírt tíz karika fa borok közül az legjobbikát gróf Tökölyi uram számára az udvari népek elválasztották, és míg itt voltak azon egy karika fa bort az udavari néppel, 3 végbeli kapitányokkal, úgymint N. Vitézlő Thalyai György ónodi kapitány és szendrei 2 kapitány, úgymint Úri István, Pap Izrael és több hadnagyokkal egészlen megitták... kurucoké pint 372. ”75 Miként erre már utaltunk, a török kiűzése után jó ideig nem csökkent a kocsmában ingyen fogyasztó katonák száma, csak nemzetiségük változott. Néhány éven át a német katonák által okozott kár vetekedett azzal, amit a törökök okoztak. „Német kapitányé, kik Kamaráséknál volt 589 pint. Másik kapitányé 388 pint. Utas németeké 179 pint. Katonáké 64 pint." A németek mellett, illetve azokkal együtt ritkábban magyar katonák is feltűntek: „ Tábori német és magyar tisztek méltóságos Truchses generális ő nagysága második visszafordulásában lett kár rajta mellyet kellett megfizetni készpénzül tallér hatvankilenc és fél." A német egységek élén több rettegett tábornok jelent meg Kecskeméten ezekben az években, köztük „M. G. Caraffa ő Naga. Itt létekor 450 pint" bort fogyasztott.76 A teljesség kedvéért utalnunk kell arra, hogy a török és a kuruc katonákkal szemben a felszabadító harcban részt vállaló egységek — bár sajnálatosan nem vált általánossá, de — több alkalommal ténylegesen vásárolták a számukra szükséges mennyiségű bort. 1686. november 15-én készült feljegyzés: „Adtunk el szolgáló németeknek a quanta borból 8 átalagot és 1 karikát in tall. 234,5." Néhány sorral lejjebb: „Kalocsai hajdúknak attam 2 karika fa bort, 2 átalagot tall. 82. Fizettek meg tall. 42, item 82."77 Nem a kár mérete miatt kell idézni az alábbi néhány alkalommal megismétlődő esetet. A török katonák fogyasztóként Buda elfoglalása után két évvel újból megjelentek a város nyilvántartásában. Ezúttal viszont merőben más minőségben. A török kézen levő végvárak visszafoglalása során a kecskeméti gazdák szekerezték a török foglyokat az ország déli kigazdálkodnia. Ebben az évben a török államnak fizetett adó összege: 555,8 forint volt. Az ellenszolgáltatás nélkül elfogyasztott bor értéke ennél feltétlenül nagyobb volt. Homyik János: 1861. II. 205. és 185. 73 BKMÖLIV. 1510. i/ 1673. 20-22. 74 IV. 1510. i/ 1640-1707. Töredékek, 66-76. Azt nem tudjuk, hogy a kurucok vezetője mekkora összeggel ismerte el a kántáló diákok teljesítményét. A főbíró ajándékát a „borhaszna" összegéből fedezte. 75 BKMÖL IV. 1510. i/ 1677. 76. Olykor vallásukhoz ragaszkodó török tisztek is megjelentek, de üres kézzel ők sem távoztak: „Szőke bulyogbasának bor kémelléséért adtunk tall. 1." BKMÖL IV. 1510. i/ 1677. 74-76. 76 BKMÖL TV. 1510. i/ 1691. 56. BKMÖL IV. 1510. i/ 1692. 14. BKMÖL IV. 1510. i/ 1688.14. 77 BKMÖL IV. 1508. c/ 1686. Német adó. 54