Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Bögre Zsuzsanna: A "hazatértek" emlékezete (Tóth Ágnes: Hazatértek. A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete)
Bögre Zsuzsanna A „hazatértek" emlékezete Tóth Ágnes: Hazatértek. A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete Tóth Ágnes történész munkásságának szerves részét képezi a Hazatértek című monográfia. A szerző korábbi műveiben a II. világháborút követő időszak kisebbségi politikájával, azon belül is a magyarországi német nemzetiség kitelepítésével, illetve a szlovák-magyar lakosság- cserével foglalkozott. Az előbbi téma folytatásával találkozhatunk jelen kötetben. Közelebbről megismerhetjük azoknak a magyarországi németeknek a sorsát és gondolkodásmódját, akik visszatértek hazájukba kitoloncoltatásuk után. A kutatott probléma fontossága mellett a felhasznált módszer újszerűségét kell kiemelni. Kevés történész vállalkozik témája interdiszciplináris megközelítésére, ahogyan azt Tóth Ágnes tette. Ugyanis nem egyértelműen történészi feladat az események még élő szereplőinek felkeresése, megszólaltatása, élettörténetük meghallgatása. Erre csak az vállalkozik, akinek fontos a mindennapok világának, a megélt történelem emlékezetének feltárása is. Ezt az utat az oral history művelésével lehet végigjárni, amelynek használata nem éppen „veszélytelen" ma még. Két tűz közé szorulhat az a történész, aki a szóbeli emlékezetet is kutatása tárgyának tekinti. Az egyik oldalon támadhatják azok, akik az írott forrás kizárólagos érvényességére esküsznek, a másik oldalról viszont megjelent a szóbeli források fetisizálása, érvényességük megkérdőjelezhetetlensége. Egyetlen bölcs megoldás lehet, amelyet a kötet szerzője is felvállalt, az írott és a szóbeli források együttes alkalmazása, a különböző emlékezetek, szemléletmódok közötti egyensúlyteremtés. A kutatás során az oral history és a levéltári források együttesen kerültek felhasználásra, vagyis a hagyományos történészi eljárást és a szóbeli történetek élettel teli erényeit ötvözte a szerző. Ennek eredményeként egy többrétegű, gazdag forrás- és tudásanyaggal rendelkező kötetet tarthatunk a kezünkben. A történelem sorscsapásait megélt magyarországi német nemzetiség vonatkozásában a Hazatértek cím több jelentéssel bír. Utalhat egyfelől a korabeli magyar kormány politikai szándékára, mely a német nemzetiségű lakosságot a kollektív bűnösség elve alapján hazatérésre kényszerítette viszza Németországba, megvonva tőlük magyar állampolgárságukat. Másfelől a mű éppen azokról szól, akik szembeszállva ezzel a politikai akarattal erőnek erejével visszajöttek Magyarországra. A könyvben felvetett probléma politikai összetettségét az első oldalakon bemutatja a szerző, kijelentve, hogy a „hazatérők" a nagyhatalmi, a kül- és belpolitikai és a magyar politikai erők harcának és ellentmondásos döntéseinek szenvedő alanyai voltak. (10. o.) S ha mindehhez még hozzátesszük, hogy a „hazatérők" ügye nem is a II. világháború, hanem az I. világháború után kezdődött, beleértve Trianont s a térség megoldatlan kisebbségi politikáját, akkor válik érzékelhetővé, hogy a múltnak egy nehezen kibogozható labirintusába érkeztünk. 109