Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Bögre Zsuzsanna: A "hazatértek" emlékezete (Tóth Ágnes: Hazatértek. A németországi kitelepítésből visszatért magyarországi németek megpróbáltatásainak emlékezete)
A kötet célja annak feltárása, hogy miért akartak a kitoloncoltak visszatérni szülőföldjükre, miért vállalták azt a megalázó helyzetet, hogy vagyonukat elvesztve földönfutóként mégis hazatérjenek, s hosszú hónapokig bujkáljanak hazájukban? Olvasás közben óhatatlanul felmerül azonban az a kérdés is, hogy miért akarta a magyar kormány elüldözni német nemzetiségét. Erre a kérdésre a szerzőnek egy másik kötete ad kielégítő választ, amelyben részletesebben tárgyalja az I. világháború után kialakult német és magyar nemzetiségpolitikát.1 A probléma egyik fontos momentuma, a már fentebb említett két világháború közötti ellentmondásos kisebbségpolitika, amit csak nehezített a németek nagyhatalmi törekvése. Ez utóbbi szellemben Hitler meghirdette 1939-ben az asszimilációnak kitett német „népforgácsok" hazatelepítésének programját. Egy évvel később a németek 1940-ben elfogadtatták a magyar vezetéssel a bécsi német népcsoportkedvezményt, amelynek értelmében a Romániától visz- szacsatolt területek német lakossága önkéntes módon Németországba települhetett. Ezzel a „kedvezménnyel" egyetértett már akkor a magyar kormány, s remélte, hogy később az egész ország területére kiterjeszthető lesz a hazatelepítés programja. Erre vezethető vissza az 1941-es népszámláláskor oly fontossá vált kérdés is, mely azt tudakolta, hogy ki tekinti magát német nemzetiségűnek, vagy „csak" német anyanyelvűnek. A látszólag ártalmatlannak tűnő kérdésre adott válaszokat a háború utáni kitelepítéshez fel tudta használni az akkori új kormány. Másfelől a háború alatti magyar kormány német orientációja következtében teret kapott, s fokozatosan fel is erősödött a németországi Volksbund. A Volksbund szellemisége elterjedt a magyarországi németség szervezeteiben, hirdetve a nemzetiszocializmus eszméit. Ez a tevékenység megosztotta a hazai német lakosságot, de feszültséget teremtett a magyar és a német nemzetiségű lakosok között is. Leszögezhető, hogy a német kérdés nem a II. világháború, hanem az I. világháború után kezdődött, s nem helyeződött új alapokra 1945 után sem. Ami tovább bonyolítja a kérdést az az, hogy a német nemzetiség körében a volksbundisták és az SS-hez hűséges katonák mellett megjelentek a „hűségesek" szervezetei is. Ez utóbbiak az előbbiekkel szemben deklarálták a magyar hazához való tartozásukat. Látható, hogy a háború utáni német nemzetiség több csoportra osztható, amely csoportok egymáshoz viszonyított aránya nehezen megállapítható. Egyik csoport a politikával nem foglalkozók voltak, nevezzük most őket „érintetleneknek". A másik csoport a Volksbund hatása alá került magyarországi németek, és azok, akik még ennél is továbbmenve csatlakoztak az SS-hez. S végül a „hűségesek", akik kinyilvánították a szülőföldhöz való ragaszkodásukat. A háború után hivatalosan csak a második csoport kitelepítéséről beszéltek, ténylegesen azonban kormányzati szándékká vált a német anyanyelvűek és a magukat német nemzetiségűnek vallók kiűzése is. Mivel ez a szándék ellenkezett az amerikaiak felfogásával, illetve a lakosság körében itthon is nagy ellenállásba ütközött, a kormány nem mert határozott lépéseket tenni a teljes német nemzetiség kitelepítése ügyében. A tényleges, a bevallott és a lehetséges forgatókönyvek közötti feszültség növelte a félelmet, a bizonytalanságot a kitelepítésre szánt lakosság körében. A fenti politikai szándék mögött a kollektív bűnösség elvének elfogadása állt, aminek további beláthatatlan következményei lettek. Hogy csak egyet említsek, a magyarországi német lakosság birtokában lévő földterületeket elkobozták, sokszor bizonyítatlan bűnökre hivatkozva. így a földosztás során a föld nélküli lakosság érdekellentétbe került a birtokkal rendelkező német gazdákkal, ami tovább súlyosbította a kitelepítésre ítéltek társadalmi helyzetét. A kitelepítés 1946. január 19-e és 1948. június 15-e között zajlott Magyarországon. Vorosilov marsall még 500 000 fő kitelepítéséről értesítette a magyar kormányt,2 ténylegesen azonban „csak" 166 800 személy kitelepítése történt meg. A nyugati övezetbe 116 ezer fő, a szovjet 1 Tóth Ágnes: Telepítések Magyarországon 1945-1948 között. A németek kitelepítése, a belső népmozgások és a szlovák-magyar lakosságcsere összefüggései. Kecskemét, 1993. 2 Uo. 41. o. 110
