Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Egyperces Fischerek

nem azért van itt, hogy dohányozzon, hanem azért, hogy tanulja a nyelvet. Erre elkezdtem artikulálatlanul, ám németül ordítani, hogy mit képzel, maga fog itt engem fegyelmezni? Nekem két diplomám van, és eddig még senki nem szabta meg, hogy mennyit dohányozzak. Az ordítozásra a főnök kiszaladt és kezdett nyugtatni, hogy hát ez azért van, mert a munkaügyi hivatal fizeti a kurzust, és sokan hosszabbítást kérnek, mert nem tanultak eleget, és akkor megint fizetnek hat hónapot, de néha épp emiatt ellenőröket küldenek ide, hogy lássák, miképp megy a munka. Én kikérem magamnak, hogy egy tinédzser hölgyike figyelmeztessen. Tudja mit, nekem elegem is van ebből, elmegyek innen. Azt mondja, de uram, ha maga egyszer az életben lemond az Arbeitsamt fizette tanfolyamról, akkor azt maga soha többet nem tudja megkérvényezni. Nem baj.

Reeppüülünk! Másnap visszamentem a már ismert műsorigazgatóhoz, és kezdtem vele németül beszélni. Megint szerencsém volt, mert kiderült, hogy aznap megbetegedett egy operatőrük. Letelefonált, hogy tudunk valamit kezdeni ezzel a Fischerrel? Mondták, ha tud elektronikus kamerával dolgozni, akkor jöjjön le a stúdióba. Öt percen belül volt munkám. Aztán szép lassan, lassan jött a többi.

Operatőrként sok helyre eljutottam, tehénistállókba meg a Bundestagba is. Még fél éve sem dolgoztam, amikor kiküldtek az országszerte híres saarlandi Luftlandebrigade, a Bundeswehr ejtőernyős elithadtestének, pár száz katona ejtőernyős gyakorlatát filmezni egy közeli amerikai bázisra. Számomra ez kissé ijedelmes volt, egyrészt, mert hidegfrászt kapok minden katonaságtól, de főleg azért, mert még román állampolgár, külföldi szökevény voltam, szép hazámban egy katonai repülőtér közelébe se mehettem volna - mi lesz ebből? Jelentkeztem az őrségnél, azonnal a parancsnokhoz vittek, aki két szavamból megállapította, hogy „külföldi" vagyok, és megkérdezte: honnan? Mondtam, Romániából. Tyű, ez nagyon érdekes, mondta az ezredes, még sohasem volt alkalma odaátról érkezett emberrel beszélni! Tényleg olyan komisz ott Keleten a katonaélet, ahogy hallotta? Bevallottam, hogy kínok kínjával elblicceltem a haza szolgálatát, épp azért, mert én sem hallottam erről semmi jót. Erre elmondta: bizony ő is keményen sanyargatja kiképzésen a katonáit, viszont szabadidőben nyitva a kaszárnya, nála bejöhetnek látogatóba szülők, rokonok, azt sem bánja, ha barátnők, menyasszonyok pár órát kettesben töltenek a legényekkel, hiszen másképp hogyan várhatná el tőlük, hogy kibírják a kiképzés kegyetlen terheléseit? Végül kifejezte reményét, hogy szép felvételeket csinálok a gyakorlatról. Fellelkesültem az egyenruhás emberektől még sosem tapasztalt bizalmas fogadtatástól, és előadtam: a földről már sokszor filmeztek kiugró ejtőernyősöket, a szállítógépből, az éppen kiugrók mellől szintén, talán eredetibb lenne, ha ezúttal felülről vennénk a tömeges ugrást, ha a kamera a Transall szállítógépek fölött lehetne. Nem gond, mondta, a parancsnoki helikopter a rendelkezésünkre áll, és máris hívatta a helikopter pilótáit. Megjelent két ultraelegáns, kölniszagot árasztó, kifogástalanul vasalt ove- ralljukhoz selyemsálat és szarvasbőr kesztyűt viselő fiatalúr, és az ezredes kiadta nekik az utasítást. A két ficsúrnak azonban más tervei lehettek a gyakorlat idejére, mert kemény bosszút álltak a pluszmunkáért. Miután az asszisztenssel együtt bekötöttük magunkat a gép nyitott ajtaja mellett és felszálltunk, végigcsináltak

56