Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Egyperces Fischerek
velünk mindent, amire csak egy helikopter képes: himbáltattak jobbra-balra, elő- re-hátra, zuhantattak, emelgettek, forgattak, közben a szemük sarkából figyelték, összehányta-e már magát a két tetű civil? A reggelim már a torkom körül járt, de valahogy még vissza tudtam tartani. Nem sikerült a két divatfinak megszerezni az örömöt, hogy összemocskolom a gépüket és magamat. Végtelennek tűnő idő után végre belenyugodtak ebbe, és segítségükkel tényleg sikerült jó felvételeket készíteni. Szmoking és bohócruha. Még új fiú voltam a stúdióban, amikor elküldték egy német kollégával együtt forgatni a szövetségi állam létezése óta egyfolytában kormányon lévő kereszténydemokrata saarlandi miniszterelnök, a „Landesvater" huszadik évfordulója tiszteletére rendezett esti fogadására. A mindig írásban kiadott feladaton, a „diszpón" egy szokatlan pecsét állt: „Bitte entsprechende Kleidung!", azaz: megfelelő öltözéket kérünk. Nekem akkor a jeansen kívül más cuccom még nem volt, ijedten elrohantam hát és vásároltam egy öltönyt erre az alkalomra. Kollégám viszont csaknem bohócnak öltözve érkezett: kanárisárga női zsaketthez - később bevallotta, a lányától kölcsönözte - hatalmas lila csokornyakkendőt viselt. Mikor megkérdeztem, hogy gondolja ezt, azt felelte: „ezeknek az uraknak pontosan ez az öltözék felel meg"! így akarta a fogadáson jelezni, hogy ő nem a kormánypárt híve, hanem ellenzéki szociáldemokrata. Senki sem tette szóvá az öltözékét, bármennyire is kirítt a szmokingos urak és estélyi ruhás hölgyek közül. Elhagytad a paradicsomot? Antibrechtista vagy? Ide tartozna még, amit nekem nemigen akarnak elhinni, hogy a nyugatnémet tévészerkesztőknek talán a többsége erősen baloldali volt. Nem lett volna ellene semmi kifogásom, ha nem néztek volna hallatlanul gyanakvóan minden Keletről jött szökevényre: miféle alakok ezek, akik otthagyták a paradicsomot? Ok ugyanis a szocializmusról ábrándoztak. Nemrég kerültek kormányra a szociáldemokraták, jött a Willy Brandt-féle Ostpolitik, emlékezetben volt még az 1968-as diáklázadás, elkezdődtek a Baader-Meinhof-banda ultrabaloldali terrorakciói, igen erős volt a politikai polarizáció. Furcsa idők jártak: miközben a „béketábor" java már rég tisztában volt azzal, hogy a szovjet típusú szocializmus vegytiszta átverés, butító diktatúra, a nyugati értelmiségiek jelentős és igen befolyásos része még mindig szocialistának vélt illúziókat kergetett. Voltak még elegen, akiket sem Budapest 1956-ja, sem Prága 1968-a nem ábrándított ki. Ok a Keletről szökötteket a szélsőjobbos reakciósok közé sorolták, a Landsmannschaftokba, az akkoriban még valóban revansista, volt nácikkal teli szudétanémet meg sziléziai menekültegyletekbe. Nem is nagyon kérdezték, mit csinálsz, mi a véleményed, ha eljöttél a szocializmusból, nem vagy kóser! Lehet, hogy többek között ezen bukott meg egy filmtervem. Volt egy szimpatikus szerkesztő, akinek beadtam egy ugyancsak Páskándi darabjából készült szinopszist. A bumeráng című kis darabjának a kéziratát lefotózva, előhívatlan filmen csempésztem ki. Szóba elegyedtünk, és megemlítettem neki, hogy van Romániában egy irodalmár házaspár, Szász Jancsi meg német költőnő felesége, Anemone Latzina, akik valóságos Brecht-kultuszt celebrálnak. A Brecht-összes 57
