Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Egyperces Fischerek
sodjon, de ő angol nőt nem vesz el, mert zsigerből utálja őket, Magyarországra viszont nem mehet vissza, mert ő '56-ban lőtt, és rajta van valami listán. Neki pedig magyar feleség kéne. Ne haragudj, nem értelek. Beülsz szépen a kocsidba, átmész Jugoszláviába, onnan Romániába, ott elmész Székelyudvarhelyre, bemész a cukrászdába, és ott vannak a feleségnek való székely lányok. Ott ülnek a cukrászdában. Az egész világ tudja, hogy a legrendesebb, legbecsületesebb, legdolgosabb, legtisztább asszonyok a székely asszonyok, te meg itt nyavalyogsz. Miért kell neked pont Magyarországról asszony? Menj el Erdélybe, és hozzál onnan! Erre rám nézett, eltátotta a száját, és azt mondta, micsoda marha vagyok, hogy ez nem jutott eszembe! És adott az ötletért öt angol fontot. Ez volt az első keresetem, azonnal rohantam és beváltottam, az akkor pontosan harminchat márkát ért. Ez a jóember elhúzta a csíkot, hogy hova, nem tudom, de nagyon szerettem volna megtudni, hogy hozott-e Székelyföldről feleséget. Körülbelül egy évvel később, amikor már volt valami keresetem, és volt Euro-csekkem, amit akkor még bármilyen pénzben ki lehetett tölteni, elküldtem öt fontot a pasas címére, de a csekk visszajött, hogy címzett ismeretlen. Valószínű, hogy kamu címet adott meg nekem, mert félt, hogy a nyakára megyek. Azóta sem tudom, hogy ez a házasságközvetítés beütött-e. „Operatőrként soha nem fog dolgozni". Jelentkeztem Németországban mint menekült. Egy árva szót sem tudtam németül, azért elküldték a munkaközvetítőhöz. Közben Bodornak köszönhetően kiloptam három filmemet, mivel azokat elvittem a saarbrückeni stúdióba. Az volt a téveszmém, hogy ebben a tartományban, ami ugye 1957-ig francia fennhatóság alatt volt, mindenki tud franciául. Fészkes fenét. Egyetlenegy műsorigazgató tudott, úgyhogy később, mikor közös műsorokat kellett csinálni a franciákkal, engem küldtek, mert a jónép nem tudott franciául. Ez a műsorigazgató megnézte egy szerkesztővel együtt a filmjeimet, és azt mondta, nagyon jó, tudnánk magának munkát adni, de mint szakember tudja, hogy ez teamwork, itt kommunikálni kell a többiekkel. Jöjjön vissza, amikor megtanult németül, és akkor tárgyalunk a részletekről. A munkaközvetítőnél azt mondták: mi filmoperatőrt nem közvetítünk, ilyen nincs. Végül a csinovnyik hozzátette: maga Németországban soha nem fog munkát találni. De tud fényképezni is? Tudok, de nem vagyok fényképész. Lenne egy állásunk egy fotólaboratóriumban. Hát oda nem megyek, mert az egy egész más szakma. Akkor engedélyezünk magának egy hat hónapos nyelvkurzust, aztán ki kell valamit találnia, mert operatőrként soha nem fog tudni dolgozni. A nyelvtanuló ne cigarettázzon! A nyelvkurzusról, a Sprachlaborról azt hittem, valami német csoda, felteszik rád a fülhallgatót, és tölcsérrel beletöltik a fejedbe a nyelvet. A francot, tökéletes hülyeség volt az egész. Egy lengyel csoportba kerültem, seggfej társaságba, elkezdtem hát magam tanulni németül, mégpedig a Bild-Zeitungból és a tévéből. Este néztem a tévét, máskor szótárral olvastam a Bild-Zeitungot, ami a legprimitívebb, ami létezik, itt talán a Blikk a megfelelője. Tíz nap után a nyelvkurzuson kimentem cigarettázni a folyosóra, és egy olyan tizenéves kis titkárnő rám szólt, hogy Herr Fischer, maga túl sokat van a folyosón. Mi? Hogy én túl sokat vagyok a folyosón? Igen, mondja, maga 55
