Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 11. szám - Pünkösti Árpád: Egyperces Fischerek
valamikor a Brassói Lapoknál dolgozott. Bátyám volt a tulajdonos, én meg jóban voltam vele, igaz, akkor még Halásznak hívták, nem Brassainak... Mózsi bácsi nemcsak biztatott a disszidálásra, hanem szabályos ajánlólevelet is írt Brassaihoz. A második meglepetést az új novellája okozta. Arra sem volt még példa, hogy kéziratot mutatott volna, aztán maga az írás! Az elvszerűnek elkönyvelt író szokatlan hangvételű elbeszélése arról szólt, hogy egy fiatal pár házassága hogyan megy tönkre, mert nincs lakásuk, mert nem tudnak nyugodtan kefélni. Képtelenek lakáshoz jutni, kénytelenek együtt lakni a szülőkkel, nem tudják kitombolni magukat szexuálisan, amire rámegy a házasságuk. Nesze neked osztályharc! Egyébként íratlan könyvek könyve címmel kiadták az önéletrajzi regényét, a gyergyóbékási gyermekkor, amit ebben a kicsiny kárpáti faluban megéltek, legfeljebb dokumentum, de szerintem nem jó irodalom. Felpuffasztotta, nem az én ízlésem. Szóval egy teljesen kicserélt nagybácsitól búcsúztam el. Nem tudom, mi változtatta meg ennyire a világnézetét másfél-két év alatt. Biztos, nem az utolsó felesége, az rettenetes nő volt, menekültem tőle. Valami szovjet fejes özvegye volt, a férjét az 1937-38-as tisztogatások során lőtték agyon, őt pedig bevágták a gulágra, ahol lehúzott vagy tizenkét évet. Szabadulása után is feszt puffogtatta a kommunista frázisokat. Nekem ez nem volt rokonszenves, soha nem tudtam vele megbékélni. Mózsi egyébként a budapesti Munkásmozgalmi Pantheonban van eltemetve - ha nem szedték még szét. Vicces, mert a legidősebb bátyja, Bernát - a család kapitalistája, aki isten tudja, hányszor váltotta ki őt a Sigurancáról -, ő meg egy izraeli kibuc temetőjében nyugszik... Házasságközvetítésért Öt font. Meg fogsz lepődni, az első nyugati keresetemet házasságközvetítésért kaptam... Egy tizennégy éves ócska Volkswagennel csurogtam kifelé. Saarbrückenbe akartam menni először, mert ott volt az ismerősöm, és ő megígérte, hogy küld nekem Bécsbe poste restante száz márkát. Mert én a következő dolgokkal vágtam neki a világnak: egy lengyel sátor, egy gumimatrac, másfél kiló szalonna, két kaniszter benzin és feketén vett harminc dollár. Pillanat: volt még körülbelül tíz kis kerek dobozos májpástétomom. Rohantam Bécsbe a postára, hogy felvegyem a száz márkát, de kiderült, amit senki sem említett a poste restante-ról, hogy ha tíz napon belül nem veszi fel senki, automatikusan visszaküldik a feladónak. így tettek, ők viszont elutaztak Kanadába nyaralni. Kínomban egyik kempingből mentem a másikba. Az első volt a Kemping Wien Süd, ott húztam le vagy három napot, utána elmerészkedtem Salzburgig, ahol felmentem a legolcsóbb kempingbe, valahová a város fölé, és ott lesátoroztam. A sátram mellett ott állt a román rendszámú ócska kocsim, és odajött hozzám egy 40-45 körüli szivar, és rettenetes angolsággal elkezdett göcseji tájszólásban beszélni, és rögtön rákérdeztem, hogy magyarnak tetszik lenni? Ah, persze, hogyne! Kiderült, hogy '56-os emigráns, mesterségére nézve vízszerelő, aki Angliában sok pénzt keresett, és egy szép utánfutóval közlekedett. Rögtön behívott a lakókocsijába, lepálinkáztunk, elkezdte szidni előbb Churchillt és az angolokat, aztán még keményebben az angol nőket, hogy rettenetes, kibírhatatlan társaság, utána elmondta a nagy szomorúságát, hogy hát bizony ideje lenne, hogy háza54
