Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)
2010 / 1. szám - Demény Péter: Séta a töprengő terekben (Poszler György: Az eltévedt lovas nyomában)
máznom, „hűségi" szimbólummal. Lelki és szellemi, hiszen templom és rézkarc. Művészi, mert bár a kétágú templom építészeti értékéről nem vagyok meggyőződve, Cseh Gusztáv művének értékéről nem kell győzködnöm magam. A hűségnek pedig azért jelképe ez a templom és ez a rézkarc, mert Poszler György (hadd ne rejtélyeskedjünk tovább), Poszler György tehát 1931-ben született Kolozsvárott, és egész életében a művészetekkel foglalkozott. Igaz, hogy elsősorban az irodalommal, de hát végül is mindegy: a szépen, érvényesen, sokértelműen megformált gondolattal. 2003-ban Csiki László egy órán keresztül beszélgetett az irodalomtörténésszel, s a Kántor László rendezte portréfilm címe az lett: Itt se, ott se. Poszler György, a csöndes töprengő. Nagyon jellemző cím ez, sok mindent bevilágít. Először is magát a tavaly megjelent kötetnek a címét: Az eltévedt lovas nyomában. Annak a kötetnek a dmét, amelybe a szerző „évtizedek írásaiból" válogatott nyolc ciklusnyit, s amelynek az előszavából, annak egyetlen bekezdéséből kiderül, milyen gondolkodó is Poszler György: „A könyv nagy - legalábbis terjedelmében nagy - válogatás. Évtizedek írásaiból. Talán az előző válogatással, az Ars poetica - ars teoretica cíművel képez kerekebb egészet. Bár nem folytatja azt. Inkább csak utólag derült ki számomra a lehetséges összefüggés. Hogy együtt formálhatnak - kívülről - elméleti pályaképet, - belülről - alkotói önarcképet. Amit a válogatás szerkezete sugallni szeretne; a válogatás tartalma igazolni szeretne. Elméleti pályakép, alkotói önarckép? Nem tudom, a megfogalmazásokban sikerült-e érzékeltetnem a szándékban meglévő, bujkáló öniróniát." (5.) Finom, de kifejező párhuzamba állítható ez azzal, amit Poszler a portréfilmben válaszolt, amikor Csiki László megkérdezte, miért ír rövid, kemény mondatos szövegeket. „Szeretem a dolgokat az ellentétükkel együtt látni" - felelte az interjúalany. Ez az ellentétben látás azonban nem abból a vágyból fakad, hogy mindenáron ellentmondjon egy állításnak, hanem az árnyalás, következésképpen a megértés igyekezetéből, amely elválaszthatatlan a tisztázás törekvésétől. Csak néhány, találomra kiragadott példával illusztrálnám mindezt. Babits-idézet, aztán: „Valahol itt lehet a kultúra értelme. A személyiség kibontakozásában. Hogy teremthető-e, hol és hogyan a történelmi szituáció, amelyben ténylegesen megvalósulhat. De a dolog meglehetősen bonyolult." (A világ „nevelő-iskolája. Liriko-teoretikus vallomás Európához. - 68.) Szerb Antal világirodalom-történetéről: „Persze egy koncepciót vagy inkább víziót is körvonalaz. Hogy az anyag, a világirodalom anyaga tulajdonképpen nem nagy. Mert csak a legfontosabbak tartoznak bele. Ezért fér el egy jól szervezett magánkönyvtárban. A legfontosabbak, akik mindenkinek - határok és nemzetek felett - mondanak valamit. Persze ez a világirodalom nagyjából Európa és Amerika irodalma." (Pesttől Balfig. Szerb Antal: pályakép és sorsképlet. - 189.) Zoláról: „Mégis - vagy éppen ezért? - Balzac az eszménye. Az ő monumentalitása és ciklusa, monumentális ciklusa. A felszínen minden egyezik, a mélyben minden különbözik." (A naturalista epika nagy kísérlete. Émile Zola, 1840-1902. - 366.) Árnyalások, pontosítások, visszatérések, ellentétes kötőszók. Talán abból a hitből származnak, hogy a kultúra nem más, mint beszélgetés, az értelmezés pedig voltaképpen önmagunkkal folytatott beszélgetés a művek, folyamatok, jelenségek és szerzők adta jó alkalom révén. Ezért nem érzem barbárságnak, hogy az általam válogatott idézetek mindegyike mintha egy gondolatmenet folytatása lenne, abból származna, s nem annak kezdetét tükrözné. Poszler tanulmányai/esszéi mindig in médiás rés szólnak, egy már elkezdődött vitából kimetszett részletek ők, egy olyan vitából, amelynek nincs kezdete és vége, amelybe csak bekapcsolódni lehet, amelyet elkezdeni vagy abbahagyni lehetetlen. 3 Ennek az „abbahagyhatatlanságnak" a következménye az is, hogy az írások nagyon gyakran dolgoznak mottókkal és idézetekkel, s ezek az idézetek meglehetősen sokszor deus ex machinaként működnek: inkább félbeszakítják, mint befejezik a gondolatmenetet. Érdekes 102
