Forrás, 2010 (42. évfolyam, 1-12. szám)

2010 / 1. szám - Fried István: "Két végtelen között a név…" (Tandori-próza, versből kibontva: Nat Roid, „…de maradj halott”)

találgatást a szereplőknek, mindenekelőtt az eshetőségeket mérlegelő hármasnak, Ron Sadle-nek, Graculának és Joe Lopiccolónak. Derger szintén bizonyosságra tör, de ő sem kerülheti el a tévutakat. Egyetlen lehetőség dereng fel (nem a bizonyosság megszerzésére, nem az önmagával azonos személyiség önmegismerésére, még csak nem is a történések megnyugtató elrendezésére), egy vers, a vers, amelynek egy sora szolgálhat regényeimül, egy szakasza az egész mű mottójául, és amely a szereplők megszólalásai során visszavisszatérve dialógusba vonja a különféleképpen emlékező, egymást másképpen „értő" alakokat.

„Na látja - felelte Derger. Szinte nevetett. - Mit tudom én, csak azt akartam kifejezni. »Élj, de maradj halott...« Teddy főnök szerette. Bár azt mondta, ez túl népszerű költemény immár, a végén az MGM is felkapja és megfilmesíti. Azt mondja, amikor éppen megszerette, látta, hogy ez valaminek a mottója már."

Az önmagára visszamutató szöveg fokozatosan terjeszkedik, és lép be különféle viszonylatokba. A cím belefoglalása egy szereplői megnyilatkozásba, amely viszont a vers eltérő funkcióba helyeződéséről tud, a lehetséges értelmezések sokféleségét prezentálja. Hiszen címként, mottóként, beszédbe szőtt textusként egymástól eltérő vonzáskörbe tartozónak minősülhet, így jelentése módosul, jelentését módosítja. Hol az egyik sor, hol a másik kerül elő, mégis az eltérő helyek között létesít kapcsolatot. Az említett szereplő valójában egykori főnökére emlékeztet, ama versszöveg sorsán töpreng, amelyet immár a magáénak gondol. Az idézést egy kártyatrükk kíséri, a főnök hagyatékaként, s a vele beszélgető, elbóbiskoló Graculát ébreszti a folytatással. Méghozzá oly módon, hogy a vers nyitottságát példázza, alkalmazza a nyomozás egyes részleteire. A versben fogalmazottak nemcsak a versben hangozhatnak hitelesen, hanem magyarázattal szolgálhatnak a sorok „képlékenysége" révén más szituációkra. A semmi - nevetett most már tényleg Derger. - Elaltatta a költészet. »Ebből ne engedj«, hát persze. »Tégy, amit tetszik / és minden...« Nem tudom szó szerint. Valéria mindig azt tette, ami neki tetszett." Alább igazolódik, mennyire változhat a versnek „jelentése", de értelmezése is, mikor Derger újra ehhez a szöveghez fordul: „Teljesen mindegy, hogyan hal meg valaki. Nem kell keresni a logikát. Nekem csak bejön egy mondás. Élek és halott vagyok, és azt teszem, ami tetszik. Csak ezt a »tetszik«-et kétféleképpen lehet érteni. Ami nekem tetszik, vagy amiről azt hiszem, hogy tetszik." A főnöke által a vers körébe vont Derger számára a költemény nem költészetmivoltában lesz fontossá, hanem olyan szövegként, amiből megtanulja a „kétféleképpen értés"-t, ami ezek szerint a nyelvhez irányítja. Ehhez hasonló történik Tradics és Draga beszélgetésekor, melyet „kibeszélés"-nek is nevezhetnők. Draga a madarak számára készíti el zöldjüket: „Ezek egy része, kezdte gépiesen és önmaga számára is teljesen érthetetlenül, mintha egy valahonnét leolvasott szöveget mondana Draga, és érezte, hogy Dejan Tradics is látni fogja, hogy bőg -, ezek egy része a rácsokra kerül oldalt, a többit..." Egyelőre Drágában sem tudatosul, mi lehet az a szöveg, amelyet „valahonnét" mintha leolvasna. Foglalatossága a bűntény részleteinek megbeszélése közben azt az értelmes munkát hozza színre, amely a kusza történések során az emberi vonatkozást, a gondoskodást, a hiteles cselekvést reprezentálja. A jól ismert előkészítés, a madarakkal törődés magyarázatra sem szorul. Valójában elbeszélésre sem, Tradics talán ezért szakítja félbe felesége szavait, és folytatja azzal a szöveggel, amely a madárvilág „bölcselete"-ként azonosítja az olvasást a versből eredeztethető intelemmel. Csakhogy Tradicsban sem él a vers, emlékként bukkan föl, más szövegként, miként Draga sem sejtette, mely sorok megfelelői megszokott cselekvésének.

„Ugyan, te szamár - mondta akkor Tradics. - Átölelte. - Élj, de maradj halott, emlékszel, Teddy főnök kedvence volt ez a vers. Nem tudom tovább. Csak oké minden, az lehet csak, de .... Ne bőgj, most már minden jó lesz, teljesen oké."

96